Karácsonyi történetek – Megszólalt a csengő

Akt.:
Mikóháza – Mint régen gyermekként, úgy készülünk most is a karácsonyra.

A mi családunk a mai napig őrzi az ősök hagyományát, szenteste az egész napos szigorú böjt után mindenki nagyon várja a vacsorát, ami most is káposztaleves szárított gombával. Utána bobályka ízlés szerint mákkal vagy túróval. Az ünnepi asztalon egy tányéron méz van és annyi cikk fokhagyma, ahányan vagyunk.

A vacsora közös imádsággal kezdődik, majd a mama (nagymama) mézbe mártott kisujjával mindenkinek keresztet rajzol a homlokára, boldog karácsonyt köszöntve. Máig meghatódunk ilyenkor és ha valaki időközben eltávozott, szeretettel gondolunk rá. Így jut eszünkbe dédnagymamánk is, aki a hatvanas években volt ágyban fekvő öreg, de a humorát még betegen sem veszítette el és megtréfálta még a felnőtteket is.

Úgy esett, hogy vacsora után a szomszédok átjöttek kántálni – akkor az volt a jó szokás, hogy a rokonok, szomszédok az éjféli miséig kántálással töltötték az időt, majd a templomba mentek. Mi gyerekek örömmel és kíváncsian nézegettük a karácsonyfát, amit vigília (dec.24.) reggelére titokzatosan hozott a Jézuska.

Szerettük volna megkóstolni a cukrot, ami a fát díszítette, de vízkeresztig nem volt szabad hozzányúlni, mert ha valaki hozzányúl, visszaviszi az angyal. Ezt megviccelve a keresztapám felnyúlt a karácsonyfára, mire megszólalt a csengő. Mi döbbenten, a felnőttek derülten néztek egymásra, majd kacagás közben fény derült a nagy titokra. Az ágyban fekvő nagymama magához vette a kiscsikó csengőjét, ezzel tartva távol bennünket a karácsonyfától.

Ők jól szórakoztak, számunkra kiderült, hogy az ajándék és a karácsonyfa a szüleink közreműködésével kerül hozzánk, illetve tőlük kapjuk, de ez egy cseppet sem kisebbítette örömünket.

Varga Gyuláné








hirdetés