Karácsonyi történetek – Igazi karácsonyi hangulat

Borsod-Abaúj-Zemplén – 1951-et írtak, de én nekem akkor még mindegy volt, mit ír a történelem, és azt sem tudtam, mi a szegénység, hogy mire jó a pénz.

De arra emlékszem, édesapát vártuk haza. Nagyon messze dolgozott, Sztálinvárosban építették a gyárat, és csak ritkán tudott hazajönni.

A konyhában meleg volt, a sütőben a karácsonyi keksz sült, és illatával a ma is az emlékezetes karácsonyi készülődéseket idézi. Mi hárman, gyerekek az asztal körül ültünk és teljes átéléssel „segítettünk az ANGYALKÁNAK”. Akkortájt a boltban csak tejet, kenyeret meg ilyesmit lehetett kapni, a szaloncukrot édesanyánk sütötte, méghozzá diósat.

Magam előtt látom, ahogy a kis zománcozott tepsiben cukorka méretűre vágta a csodás csemegét. Kóstolni szigorúan tilos volt, csak a morzsákat kóstolhattuk meg az ujjunkkal. A mi dolgunk a selyempapír apróra vágása volt. Én a rózsaszín selyempapír végeit vagdostam, hogy olyan igazi legyen a becsomagolt szaloncukor.

Nagy igyekezetünkben minden tele lett papírdarabokkal, és mert mi nagyon jók akartunk lenni, négykézláb szedtük fel a papírdarabokat. Igyekezetünket az „Angyal” egy-egy kocka csokival jutalmazta, amire a szedegetés közben találtunk.

Azt az igazi örömet soha nem fogom elfelejteni, hogy itt járt az Angyal és látott minket készülődni, és még meg is jutalmazott. Jól emlékszem, sokáig forgattam magamban a gondolatot, „hogyan történhetett, hogy itt járt és mi nem láttuk”…

Most sem tud úgy elmúlni a karácsony, hogy meg ne próbáljam kis családom körében, azt a régi, szép érzést előhívni. A boldog várakozás, a megelégedett munka és az együttlét örömét megteremteni és unokáimnak is átadni.

Éva Mónika