Kapkodás

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció
Barátnőm a buszon naponta mesél rémtörténeteket a munkahelyi hangulatról. Így, advent idején mindenki idegszála pattanásig feszül, már aki éppen nem szabadságon van. Szalóczi Katalin jegyzete.

Év végi zárások, összesítések. Mindenki elhagy és elfelejt, s a másikon keresi még a rossz helyen letett tollát is. Ráadásul általános a „nyakunkon a karácsony” hangulat! Bevásárolni sincs időnk, nem még sütögetni. Nincs még meg minden ajándék, s kilátás sincs rá, hogy beszerezzük. Ráhangolódás helyett csak a kapkodás.

Így fordulhatott elő velem is nem egy karácsonyon, hogy a jó előre beszerzett ajándék a „dugi helyen” maradt, s már a karácsonyfa nyomát is eltakarítottuk, amikor előkerült egy-egy kis csomag.

Ez jutott eszembe annak hallatán, hogy a parlament kedden elfogadta azt a javaslatot, amely alapján a jövő év első napjától 2019 végéig a jelenlegi 27 százalék helyett 5 százalék lehet az új építésű lakóingatlanok értékesítésénél az áfa. Az ellenzéki képviselők állítják, idejük sem volt a karácsonyi ajándéknak is felfogható javaslat áttanulmányozására: hirtelen jött ötlet alapján születhetett.

S ebben lehet igazság, hiszen már másnap arról tárgyalt a kabinet, hogy a kormány a magánépítkezőknek is biztosítaná az alacsonyabb lakásépítési áfát. Istenem, hát kimaradt a kapkodásban!

Szalóczi Katalin








hirdetés