Kapcsolati fa készül a szalvétákból

Kapcsolati fa készül a szalvétákból
Kapcsolati fa készül a szalvétákból
Bököny – A Tibolddaróci Fiatalok Közösségét látták vendégül a bökönyiek.

A Bökönyi Fiatalok Öntevékeny Csoportja vendégül látta a Tibolddaróci Fiatalok Közösségét március 16-án. Ez a találkozás már nem az első a két csoport életében, hiszen a 2006-ban indult ismeretség, kapcsolat tovább él a hétköznapok során az éter hullámhosszán, úgy az interneten, mint az sms-ek küldésében. Finom útbaigazítással érkeztek a daróciak, ez abból állt, hogy a főtéren elálltuk a forgalmat, és a csapat tagjai sorfallal mutatták az utat az Ifitanyához. Ezzel azonnal sikerült a találkozás hangulatát megalapoznunk.

A BÖFI tagjai különleges ajándékkal készültek a daróciak fogadására. Textil szalvétát festettek számukra: Bököny Tibbolddaróc 2007. felirattal. Ezt azért kezdtük el, hogy akik eljönnek, vagy ahová elmegyünk, kialakítunk belőle egy kapcsolati fát, ahol láthatóak lesznek ifjúsági kapcsolataink. A délután során hangulatjelentések között, vetélkedő, települési nevezetességek megtekintése következett.

Uzsonnára vajas és zsíros kenyér várta az éhezőket, majd kareokeversenyt hirdettünk a résztvevők között. A verseny végén a daróciak ajándékát hallgathattuk meg, majd a vacsorát követően – amelyet az egyik apuka készített el –, bulival folytattuk a programot. Nem volt könnyű a búcsúzás, hiszen a jó hangulat, a jó kedv csúcsán nehéz az elválás.

Viszont messze van Daróc, indulniuk kellett a vendégeinknek. Abban viszont megegyeztünk, hogy a nyáron újra találkozunk, akkor azonban mi megyünk. Az, hogy a daróciak elmentek, a bökönyiek hangulatát nem fogta vissza, hiszen hajnal 01-ig tovább buliztak a falu fiataljaival közösen.

Úgy gondolom, elérte célját az Ifitanya, a fiatalok szívesen mennek be, szeretnek ott lenni és jól érzik magukat.
Most már van egy hely, ahol a bökönyiek szívesen töltik az időt – tájékoztatta szerkesztőségünket Bobikné Sándor Erzsébet, az ÁMK kulturális igazgatóhelyettese.








hirdet�s