Kanadából érkezett festményekkel gazdagodott egy miskolci múzeum

Miskolc – A Miskolcon született és munkásságával részben ide kötődő Ördögh László festményeivel gazdagodott a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteménye.

Az intézmény tájékoztatása szerint a 2007-ben elhunyt művész családjának köszönhetően nyolc kép került Kanadából a múzeumba.

Az ajándékba kapott alkotások az életmű egészének reprezentánsai, a festmények “az impresszionizmus tanulságaival fűszerezett, lírai hangulatokban gazdag hazai természetfestészet élvonalát képviselik” – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Ördögh László 1923. március 12-én született Miskolcon, festészeti tanulmányait 1942-ben kezdte a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Művészetére, látásmódjára nagy hatást gyakorolt főiskolai mestere, Burghardt Rezső, aki ebben az időben a Miskolci Művésztelepnek is vezetője volt. Mester és tanítványa mind Budapesten, mind Miskolcon szorosan együtt dolgozott.

Burghardt Rezső 1947-ben hagyta el a Miskolci Művésztelepet, vele együtt Ördögh László is hátrahagyta szülővárosát, és Budapesten telepedett le. 1949-ben olaszországi tanulmányúton járt, majd három éven át a Képzőművészeti Főiskola tanársegédjeként dolgozott.

Feleségével, Janz Mária belsőépítésszel együtt szoros kapcsolatban állt a Nagymarosi Művésztelep közösségével, a hatvanas évektől kezdve a Zsennyei Alkotóház munkájának rendszeres résztvevője lett, később Zsennyén telepedett le, itt élt és alkotott 2007-ben bekövetkezett haláláig.

– MTI –