Kanadába költözött, de itthon is felvette a családi pótlékot és a gyest gyermekei után

Kanadába költözött, de itthon is felvette a családi pótlékot és a gyest gyermekei után
Miskolc – Nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy 27 éves nővel szemben.

A vádlott nő két kiskorú gyermeket nevelt, akik után a Magyar Államkincstár gyermekgondozási díjat illetve családi pótlékot folyósított részére. Ezen családtámogatási ellátások addig az időpontig járnak, amíg a jogosult Magyarországon vagy az Európai Unió területén él. Ha máshová költözik, úgy az ellátások szünetelnek. Erre minden esetben írásban figyelmeztetik a jogosultakat, azzal, hogy köteleseket az ilyen változást bejelenteni a folyósító állami szerv felé.

Külföldön is hozzájutott

Ennek a vádlott nem tett eleget és 2014. júniusában családjával Kanadába költözött. Részére 2016-ig tovább folyósították az ellátást, melyet ő bankkártyával külföldön is felvett. Ily módon összesen több mint egymillió forintot vett fel jogtalanul.

Az ügyészség a nővel szemben távollétében emelt vádat és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

ÉM-SZB