Kamionnyi matematika Törökországból Prügyön

Kamionnyi matematika Törökországból Prügyön
© Fotók: Prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskola
Prügy – A Yunus Emre Enstitüsü – Budapesti Török Kulturális Intézet és a Török Tudományos Akadémia támogatásával érkezett a „Kamionnyi Matematika” elnevezésű nemzetközi program a Prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskolában május 16-án.

Több mint 30 matematikai és logikai feladat várta a diákokat, pedagógusokat és az érdeklődőket egyaránt, akik a program során érdekes és interaktív feladatok segítségével tehették próbára tudásukat.

A megnyitó rendezvényen Yakup Gül úr a Budapesti Török Kulturális Intézet igazgatója elmondta céljuk, hogy megszerettessék a tanulókkal a matematika, a logika és a tudomány világát. Csejoszkiné Szabó Annamária a Szerencsi Tankerületi Központ szakmai vezetője köszöntötte a vendégeket, átadva Szabó Árpád tankerületi igazgató üdvözletét.

gyerekek-musora_650

Tiszlavicz Csaba, az intézmény igazgatója örömét fejezte ki, hogy ebbe a hátrányos helyzetű térségbe, iskolába is sikerült elhozni a programot, ahol a tanulóikon kívül a tankerület 10 iskolájának diákjai is kipróbálhatták a játékos feladatokat. Vendég volt Servet Arat, a Török Kulturális Intézet ankarai munkatársa, Johanna Török Abdikoglu, az intézet budapesti kulturális koordinátora és a tankerület intézményeinek vezetői is. A gyerekek nagy sikert arattak a magyar népzenével és népi tánccal a vendégek körében.

faladatok-l1_650

A nap fantasztikusan élmény volt mindenki számára. A jó hangulatú megoldások mellett a tanulók kiváló példát láthattak emberségből, szeretetből, tiszteletből, barátságból és matematikából.

A rendezvény zárásán az intézmény vezetője háláját és köszönetét fejezte ki a csodálatos, élménnyel teli napért, tájékoztatta a Borsod Online-t Tiszlavicz Csaba, a Prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskola igazgatója.