Kajak-kenu rangsoroló – Kopasz, Kiss Tamás, Hagymási és Balla nyert egyesben

Budapest/Szeged – Kopasz Bálint, Kiss Tamás, Hagymási Réka és Balla Virág nyerte az egyes számokat a szombati zárónapon a kajak-kenusok idénynyitó rangsoroló viadalán, a Szeged melletti Maty-éren.

A kajakos Kopasz, aki a verseny első részét betegsége miatt kihagyta, 1000 méteren magabiztos előnnyel végzett az élen Ceiner Benjámin és Erdőssy Csaba előtt. A kenus Kiss Tamást – ugyancsak egy kilométeren – nagyobb erőbedobásra kényszerítette a második helyen célba érkező Bodonyi András, míg a harmadik Kiss Balázs tőlük messze leszakadva ért be a harmadik helyen.

A nők sprintszámában a honvédos Hagymási mögött Vad Ninetta és Lucz Anna – Lucz Dóra testvére – végzett a dobogós helyeken, a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa negyedik lett. A kenusok 200 méteres versenye is nagy csatát hozott, itt Balla párostársát, Devecseriné Takács Kincsőt és Lakatos Zsanettet megelőzve lett első.

A rangsoroló verseny tétje az volt, hogy kik lehetnek még tagjai a magyar válogatottnak a jövő hétvégi, szegedi világkupán. Nemzetenként ezúttal is két egység indulhat majd minden számban, a magyaroknál A-hajóként azok szerepelnek, akik tavaly az adott számban vb-résztvevők voltak, B-egységként pedig azok, akik elsőként, vagy az A-egység mögött másodikként végeztek a mostani viadalon.

Eredmények (a szövetség eredményközlője alapján):

férfiak:

K-1 1000 m:

1. Kopasz Bálint (Algyő) 3:26.722 p
2. Ceiner Benjámin (BHSE) 3:28.667
3. Erdőssy Csaba (Graboplast Győr) 3:28.922

K-2 500 m:

1. Somorácz Tamás, Mozgi Milán (ASE, Graboplast Győr) 1:27.053
2. Kugler Attila, Gacsal Ákos (Szolnok KKK, Graboplast Győr) 1:28.178
3. Balaska Márk, Birkás Balázs (BHSE, NKM Szeged) 1:28.193

C-1 1000 m:

1. Kiss Tamás (Csepeli KKE) 3:49.571
2. Bodonyi András (NKM Szeged) 3:49.896
3. Kiss Balázs (Dunaferr) 3:52.476

C-2 500 m:

1. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Dunaferr, UTE) 1:39.261
2. Szőke Attila, Slihoczki Ádám (Lágymányos, Dunaferr) 1:42.376
3. Némedi Konrád, Lelovics Dávid (KSI SE, UTE) 1:42.511

nők:

K-1 200 m:

1. Hagymási Réka (BHSE) 39.976 mp
2. Vad Ninetta (Vasas) 40.096
3. Lucz Anna (UTE) 40.581

C-1 200 m:

1. Balla Virág (Graboplast Győr) 47.171
2. Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) 48.216
3. Lakatos Zsanett (UTE) 48.481

– MTI –



Sporthírek