Kajak-kenu ob – Pauman, Kiss és Lucz sikere egyesben

Szolnok – A kajakosoknál Pauman Dániel és Lucz Dóra, a kenusoknál pedig – többek között Vajda Attilát legyőzve – Kiss Tamás nyerte pénteken az ezer méter egyest a szolnoki kajak-kenu országos bajnokságon.

Párosban a Tóth Dávid, Kulifai Tamás, illetve a Medveczky Erika, Horváth Alexandra kettős, valamint a Petkó András, Fekete Ádám kenus duó bizonyult a legjobbnak egy kilométeren, míg a négyeseknél férfi kajakban a BHSE és EDF Démász közös hajója, női kajakban az UTE és a KSI hajója, kenuban pedig a Csepel végzett az élen.

Ezek az eredmények már nincsenek hatással az olimpiai válogatásra.

Női kajakban és férfi kenuban már kialakult a Rióba utazó együttes, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség korábbi közlése szerint a férfi kajak szakág végleges olimpiai csapatának összetételére Storcz Botond vezetőedző a csütörtöki négyes válogató eredményei alapján fog javaslatot tenni – a versenyt a Hufnágel Tibor, Somorácz Tamás, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összeállítású hajó nyerte. Párosban várhatóan a Hufnágel, Ceiner duó, 1000 méter egyesben pedig a 19 éves Kopasz Bálint lehet a befutó. A javaslattal kapcsolatban az MKKSZ elnöksége hétfőn hozza meg végleges döntését.

Az országos bajnokság szombatig tart Szolnokon, a zárónapon 13 döntőt rendeznek.

Eredmények (a szövetség eredményközlője alapján):

férfiak:

1000 m:

K-1:

1. Pauman Dániel (Vasas) 3:44.226 p
2. Solti László (UKSC) 3:44.672
3. Nádas Bence (EDF Démász Szeged) 3:44.972

K-2:

1. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (Vasas) 3:25.871
2. Kammerer Zoltán, Szalai Tamás (Graboplast Győr, Vasas) 3:26.071
3. Ilyés Róbert, Koleszár Mátyás (BHSE) 3:26.191

K-4:

1. Ilyés Róbert, Noé Bálint, Nádas Bence, Koleszár Mátyás (BHSE, EDF Démász) 3:05.093 p
2. Varga Buda, Majercsik Szabolcs, Vidákovich Antal, Györgyjakab Máté (UTE) 3:08.986
3. Luczó Gergő Márk, Freisták Péter Bálint, Varga Dominik, Kiss Zoltán (MTK) 3:12.726

C-1:

1. Kiss Tamás (Csepeli KKE) 4:08.938
2. Vajda Attila (EDF Démász Szeged) 4:11.704
3. Bodonyi András (EDF Démász Szeged) 4:11.838

C-2:

1. Petkó András, Fekete Ádám (VVSI-PRO, UTE) 3:53.516
2. Sarudi Pál, Varga Dávid (Közgép SE, Graboplast Győr) 3:55.316
3. Varga Patrik, Viola Viktor (Graboplast Győr, DKSC) 3:58.863

C-4:

1. Dóczé Ádám, Androkity Marcell, Moldován Milán, Jakus Zoltán (Csepeli KKE) 3:35.345 p
2. Schmidt Richárd, Dóri Bence Balázs, Duró József, Lelovics Dávid (UTE) 3:37.611
3. Széles Gábor, Viola Viktor, Balla Levente Gellért, Horváth Ákos (Graboplast Győr, DKSC) 3:40.491

nők:

1000 m:

K-1:

1. Lucz Dóra (UTE) 4:15.130
2. Horváth Alexandra (EDF Démász Szeged) 4:15.643
3. Horváth Noémi (BHSE) 4:17.016

K-2:

1. Medveczky Erika, Horváth Alexandra (KDSE, EDF Démász Szeged) 3:58.386
2. Metz Zsófia, Braun Boróka (UTE) 4:02.786
3. Gyuricza Petra, Kolozsvári Anna (Szolnoki Sportcentrum, UTE) 4:07.960

K-4:

1. Katrinecz Rita, Szilágyi Anett, Malcsiner Eszter, Szabó Ágnes Viktória (UTE, KSI SE) 3:32.249 p
2. Szilvásy Nóra, Horváth Alexandra Enikő, Kárász Anna, Sós Viktória Sára (UTE, EDF Démász) 3:36.403
3. Czéllai-Vörös Zsófia, Bordács Blanka, Farkasdi Ramóna, Pető Réka Dominika (Graboplast Győr) 3:37.363

– MTI –








hirdetés