Kajak-kenu Eb – Kopasz futamgyőzelemmel döntős, 40 ország versenyzői a rajtnál

Akt.:
Belgrád – Magyar szempontból remekül kezdődött a kajak-kenu Európa-bajnokság Belgrádban: Kopasz Bálint megnyerte előfutamát K-1 1000 méteren, s ezzel egyből bejutott a szombati döntőbe.

Lódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti:

A 20 éves, Eb-bronzérmes algyői kajakos a harmadik előfutamba került, ahol óvatosan kezdett a kavargó, de leginkább ellenszélben. Féltávnál még csak a 3-4. negyedik helyen haladt, a 750 méteres ellenőrző pontnál azonban már ő vezetett, s előnyét megőrizte a célig. Első helye azt jelenti, hogy délután, a középfutamban már nem kell vízre szállnia, ebben a számban már készülhet a fináléra.

A pénteki nyitónap első felében – az 500 és 1000 méteres előfutamok során – még további 16 magyar egység száll vízre.

A kontinensviadalon 40 ország mintegy 700 versenyzője indul, a magyar válogatott 37 fős. A regatta helyszíne a szerb főváros “Margitszigete”, a Száván fekvő Ada Ciganlija, amelynek partját homokossá alakították, s nyáron igazi strandélet folyik itt. Az Eb-nek otthont adó, mesterségesen létrehozott tó 4,2 kilométer hosszú, átlagos szélessége 200 méter, a mélysége pedig 4-6 méter. A helyiek szerint ideális kajak-kenu versenyhelyszín – több világversenyt is rendeztek már itt -, Hüttner Csaba szövetségi kapitány ezzel együtt azt mondta: miután nincs felevező sáv, a víz “lötyög”, ráadásul most rengeteg a hínár is a vízben.

Az 500 és 1000 méteres előfutamok kora délutánig tartanak.


Az Eb programja:

péntek:

500 és 1000 méteres előfutamok 9.00
500 és 1000 méteres középfutamok 15.00

szombat:

500 és 1000 méteres döntők 10.00
200 méteres előfutamok 14.05
para döntők 15.05
200 méteres középfutamok 16.45

vasárnap:

para döntők 8.35
500 méteres döntők 10.35
200 méteres döntők 13.05
5000 méteres döntők 15.20


– MTI –