Friss hírek

2008.12.05. 13:00

Csaknem 800 millióról indul a Virág Judit Galéria és Aukciósház karácsonyi árverése

<p>Összesen 246 tétel szerepel a Virág Judit Galéria és Aukciósház téli árverésén. A több mint 799 millió forintos összkikiáltási árról induló aukciót december 21-én rendezik meg a Budapest Kongresszusi Központban. A délután hat órakor kezdődő árverésen a legmagasabb összegről - 50 millióról - Bortnyik Sándor 1928-ban festett Géplovag című festménye indul - tájékoztatta pénteken a Független Hírügynökséget Virág Judit galériatulajdonos.</p>

A Virág Judit Galéria és Aukciósház téli árverésének három szenzációja is van, mondta el érdeklődésünkre a galériatulajdonos. Az aukció egyik kiemelkedő darabja Ferenczy Károly bibliai témájú munkája, A tékozló fiú. Az 1908-ban keletkezett mű kikiáltási ára 40 millió forint.

Az aukció másik nagy meglepetés-alkotása, A bolond és a katona, amely Gulácsy Lajos egyik legtöbbet reprodukált és legismertebb képei közé tartozik. Az 1910-ben készült alkotás érdekessége, hogy a festő életében soha nem szerepelt kiállításon. A bolond és a katona kikiáltási ára 24 millió forint.

A Virág Judit Galéria és Aukciósház tulajdonosa jelentős eseménynek nevezte Bortnyik Sándor 1928-ban festett Géplovag című képét. A festőművész életművének legizgalmasabb időszakát jelentő, vagyis az 1920-as években készült alkotásaival ugyanis alig lehet találkozni a hazai köz- és magángyűjteményekben, tette hozzá. A Géplovagra 50 millió forintról lehet licitálni.

Az aukción mások mellett, Márffy Ödön Erdei út című, az 1910-es évek elején készült alkotását is elárverezik. A tájkép 9 millió forintos kikiáltási árról indul. Szőnyi István: Zebegényi Dunakanyar című 1923-as műve is szerepel az árverés kínálatában. A festmény kikiáltási ára 22 millió forint. Tihanyi Lajos: Budai hegyek című 1916-os képére is licitálhatnak az aukció résztvevői. Az alkotás 12 millióról indul.

A Virág Judit Galéria és Aukciósház kínálatában értékes nemzetközi anyagot is találhatnak az érdeklődők. Az Art Deco sikerszobrásza, Demeter Chiparus Orosz táncos című alkotása, 10 millióért, Gustav Klimt 1916-1917 körül készült Álló női aktja, pedig 15 millióért kerül kalapács alá.

Az érdeklődők az árverési anyagot szombattól december 20-ig tekinthetik meg a Virág Judit Galéria és Aukciósházban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!