Kaba: segíteni akart, de megfulladt

Kaba: segíteni akart, de megfulladt
Kaba – A K9-es öntöző-csatornába fulladt egy 26 éves nő kedden délután Kaba külterületén, amikor megpróbálta megmenteni egy gyerek életét. A kislánynak sikerült partra úsznia. 

Öntöző-csatornába fulladt egy 26 éves nő kedden délután Kaba külterületén, amikor megpróbálta megmenteni egy gyerek életét – közölte szerdán Vezendi Jánosné, megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Az őrnagy tájékoztatása szerint két parton sétáló tíz év körüli kislány egyike belecsúszott a vízbe, mire a nő utánaugrott, hogy kimentse. A gyereknek sikerült partra úszni, de a felnőtt megfulladt, hiába dobták be a kerékpárját, hogy kapaszkodjon abba. Pedig a lányok még kiabáltak is neki, hogy ne menjen a vízbe, mert nem tud úszni.

A tragédia a csatorna egy kiöblösödő részén történt – a bárándi útféltől mintegy két kilométerre – történt, ahol a víz mélysége körülbelül két méter. A lányok egy horgászhoz futottak, ő tett bejelentést a tragédiáról. A nő holttestét sikerült kiemelni a vízből. Az önfeláldozó fiatal hölgy és a lányok utcabeliek voltak, azaz ismerték egymást. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.
Úgy tudjuk, a nő tetétleni születésű; néhány éve költözködött Kabára, ahol együtt élt egy férfival.

RaL

  • Papucsa miatt nyelte el a Tisza? Egyeki tragédia 2008.05.19.
  • Egyek: két társa próbálta menteni Elnyelt a Tisza egy 15 éves kislányt 2008.05.19.







  • hirdet�s