Költözik a DBC? De hová?

Lehet, hogy kiköltöznek a diósgyőri Birkózó Csarnokból, a diósgyőri birkózók. Vagy mégsem?

Lapunk értesülése szerint a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Közhasznú Társaság (DSM Kht.) és a Diósgyőri Birkózó Club között megkezdődtek a tárgyalások arról, hogy a DSM Kht. területén lévő Birkózó Csarnokból a klubházba költözne át a sportegyesület, a sportolóikkal egyetemben. Megállapodás azonban erről még nem született, mert a Diósgyőri Birkózó Clubbon belül különböző állásponton van az elnök és a vezetőedző.

Terv

– Valóban létezik egy ilyen terv, és az én nézőpontom szerint több érv szól a költözés mellett, mint az ellen – mondta Repka Attila, a Diósgyőri Birkózó Club elnöke. – Az igaz, hogy kisebb helyen lennénk, de komfortosabb környezetben dolgozhatnánk, ha átköltöznénk a klubház első emeletére. Oda, ahol korábban egy büfé működött kb. 270 négyzetméteren. Sajnos, ez a teremprobléma minden tél előtt jelentkezik, mert a Birkózó Csarnok műszaki állapota egyre romlik, ráadásul ennek a bádog építménynek a kifűtése, ahol három szőnyegen zajlanak a foglalkozások, óriási anyagi teher a klub számára.

Arra a kérdésre, hogy hány versenyszőnyeg férne el a klubházban, Repka Attila a következőket válaszolta:

– Mivel a volt büfé területe 9 méter széles, a versenyszőnyegek pedig 11×11 méteresek, így teljes méretében egy sem. De edzeni lehet ilyen felületen, én edzettem már ettől kisebb teremben is. Kétségtelen, hogy versenyeket nem lehetne itt rendezni, de ez más kérdés, mert nem azért mennénk oda, hogy országos bajnokságokat rendezzünk, hanem azért, hogy a költségeinket optimalizáljuk, és hogy sportolóink komfortosabb környezetben készülhessenek.

A vezetőedző szerint

A Diósgyőri Birkózó Club vezetőedzője, Rusznyák József nem pártolja a költözést. Pontosabban azt, hogy a klubházban leljenek új otthonra az egyesület sportolói.

– Néhány napja lemértük, 8 méter széles a terem, vagyis nem lehet versenyszerű körülményeket teremteni a büfé helyén – mondta Rusznyák József. – Mit lehet ilyen szűk helyen csinálni? A bemelegítő futást biztosan nem, aztán ha az egyik gyerek eldobja a másikat, akkor az egyik oldalon a fal állíthatja meg, a másikon még az sem, mert ablak van. Attól rettegjek minden edzésen, hogy valaki kiesik az ablakon az első emeletről? Vagy ha elővesszük a súlyzókészletet, akkor tekerjük körbe szivaccsal, hogy a járólapot, amire a szőnyeget ráraknánk össze ne törjük? Azt hiszem nem az a jó megoldás, ha átköltözünk a klubházba…

Amikor a vezetőedzőnek megemlítettük, hogy az elnök szerint a költség optimalizálása amellett szól, hogy jobb lenne költözni, Rusznyák József az alábbiakat mondta:

– A költségekről az jut az eszembe: azt hallani, hogy ha átköltöznénk a klubházba, akkor a Birkózó Csarnokban műfüves focipályát csinálnának. Arra lenne pénze a DSM Kht.-nek, arra viszont nincs, hogy a birkózóknak megcsinálják úgy, hogy azt rendesen használni lehessen? Mert, ha ezt megtennék, akkor nem lenne miről beszélni, edzhetnénk az otthonunkban és a felnőtt országos bajnokságon kívül minden versenyt meg tudnánk rendezni. Nem a költözés ellen vagyok ha olyan helyet tudnának felajánlani, ahol rendes körülmények között lehetne edzéseket tartani, akkor gyerünk. De legalább olyat, mint amikor a klubház felújítása előtt a súlyemelők helyére költözhettünk át, amikor a földszinten megvolt a 11 méter szélesség. Őszintén szólva a legjobban annak örülnék, ha felépülne a klubházzal szemközti oldalon is az új lelátó a diósgyőri stadionban, ahová nekünk korábban helyet ígértek. De ez elég távolinak tűnik, sőt az sem biztos, hogy lesz ebből valami. Ha elmegyünk a Birkózó Csarnokból, akkor viszont csak olyan helyre szabad menni, ami nem lesz visszalépés, ahol normális körülmények között lehet edzéseket tartani.

Hejőcsabára?

Rusznyák József elmondása szerint a DBC-ben sportoló egyik fiú édesapja már ajánlott is egy csarnokot, ahol jól elférnének, és a bérleti díj is kedvező lenne. ,,Ez az ingatlan Hejőcsabán, a Futó utcán található, de ezzel nem azt akarom mondani, hogy menjünk oda, ez is egy lehetőség, és keresni kell más alternatívákat is, hogy a lehető legjobb megoldást tudjuk kiválasztani” – mondta a DBC szakvezetője.





További hírek a boon-sportoldal kategóriából






hirdet�s