Junior nyíltvízi úszó-vb – Magyar aranyérem a zárónapon

Akt.:
A nyílt vízi úszó-világbajnokság aranyérmes csapata
A nyílt vízi úszó-világbajnokság aranyérmes csapata - © Fotó: MÚSZ
Budapest/Eilat – Aranyérmes lett a 4×1250 méteres, 14-16 évesek között induló váltóban a magyar négyes az izraeli Eilatban rendezett junior nyíltvízi úszó-világbajnokság zárónapján.

A nemzetközi szövetség szombati tájékoztatása szerint a Mihályvári-Farkas Viktória, Szimcsák Mira, Tabi Zoltán, Galyassy Szilárd összeállítású kvartett 56:48.1 perc alatt ért célba, és ezzel megelőzte a második helyen záró amerikai és a harmadikként beérkező olasz váltót.

“Volt némi izgalom, mert az amerikaiak óvtak, mondván, két olyan versenyzőt is betettünk a váltóba, aki nem szerepelt az egyéni versenyben, és mivel amerikai a főbíró, ezért volt néhány olyan pillanat, amikor bennünk is megjelentek a kérdőjelek” – idézte Gellért Gábor szövetségi kapitányt a hazai szövetség közleménye. “Mivel a szabályok ugyanazok, mint két éve – amikor mi csodálkoztunk rá a németek hasonló taktikájára, mivel a felnőtt vb-n tényleg van ilyen megkötés -, végül megnyugodhattunk: ezt az aranyat senki sem veheti el tőlünk.”

Csütörtökön a 14-15 éves lányok 5 kilométeres versenyében Szimcsák Mira második, a fiúknál Betlehem Dávid harmadik lett, míg a 16-17 éves korosztályban 7,5 kilométeren Tabi Zoltán ugyancsak harmadikként csapott célba. Pénteken Rohács Réka az U19-es korosztályban 10 kilométeren szerzett bronzérmet.

A küldöttség így egy arany-, egy ezüst és három bronzéremmel zárt, amellyel az éremtáblázaton negyedik lett, holtversenyben az olaszokkal, és az amerikaiak (2, 2, 1), a franciák (2, 1, -), valamint az oroszok (1, 2, 1) mögött. Az érmek számát tekintve ez minden idők legjobb magyar szereplése.

“Úgy gondolom, a pontversenyben elért második hely mindennél többet mond, fantasztikusan teljesített a csapat” – értékelt a kapitány.

-MTI-


Rohács Réka bronzérmes
Budapest/Eilat - Rohács Réka révén megszerezte negyedik érmét a magyar küldöttség a junior nyíltvízi úszó-világbajnokság pénteki versenynapján az izraeli Eilatban. A magyar szövetség tájékoztatása szerint Rohács az U19-es korosztályban 10 kilométeren szerzett bronzérmet. Csütörtökö...