Juncker: az EU-orosz viszony nem helyrehozhatatlan

Moszkva – Nem helyrehozhatatlan az Európai Unió és Oroszország viszonya, szükség van a párbeszédre, és ahhoz kiindulópontul az ukrajnai rendezésről megkötött megállapodások maradéktalan végrehajtásának kell szolgálnia – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke a 20. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum csütörtöki megnyitóján.

Leszögezte: az uniós szankciók feloldásának egyetlen módja a minszki megállapodások végrehajtása. Közölte, hogy őszinte megbeszélésre számít Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel a nap folyamán később találkozik.

Ilyen kapcsolatfelvételre azóta nem volt példa, hogy az EU az ukrajnai konfliktus miatt 2014-ben szankciókat vezetett be Oroszország ellen. Az unió még június folyamán el fogja dönteni, hogy meghosszabbítja-e a büntetőintézkedések hatályát.

“Még ha kapcsolataink zaklatottak és bizalmatlansággal terheltek is, nem romlottak meg a helyrehozhatatlanságig. Meg kell javítanunk őket, és bízom benne, hogy képesek vagyunk rá” – mondta az EB elnöke.

Juncker egyúttal rámutatott: nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Oroszország ukrajnai fellépése megrengette az európai biztonság alapelveit. Hangsúlyozta: mindenkinek tiszteletben kell tartania az ukrán nép arra vonatkozó döntését, hogy milyen jövőt akar magának.

Úgy vélekedett, hogy Nagy-Britanniának az EU-ból való kiválása a globális bizonytalanság időszakát nyitná meg, amit el kell kerülni.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Valdaj Nemzetközi Vitaklub szentpétervári ülésén azt hangoztatta, hogy a minszki megállapodások végrehajtására, főleg a Donyeckkel és Luhanszkkal folytatandó párbeszédre a Nyugatnak elsősorban Kijevet kellene rávennie.

Kijelentette: nem fog működni az Európai Unió szelektív hozzáállása az Oroszországgal való együttműködés kérdéséhez. Lavrov Federica Mogherininek, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének az EU-orosz viszonyról kifejtett elveire reagált így.

“Ezeknek az EU alapállását rögzítő elveknek az a lényege, hogy egyes területeken maximálisan leszűkítsék a velünk való viszonyt, így az energetikában is, és olyan területeken hívjanak meg bennünket együttműködésre, ahol az az EU-nak hasznos. Az ilyen szelektív hozzáállás nem fog működni. A ‘business as usual’ kizárt” – fogalmazott az orosz diplomácia vezetője.

Nicolas Sarkozy volt francia elnök, aki az “orosz Davos” meghívottjaként már szerdán találkozott Putyinnal, kijelentette: az EU-nak meg kell szüntetnie az Oroszországgal szembeni szankciókat, de az első gesztust, vagyis az ellenlépésként meghirdetett gazdasági büntetőintézkedések eltörlését elsőként “a legerősebbnek”, Moszkvának kell megtennie.

Sarkozy orosz médiumoknak nyilatkozva csütörtökön síkraszállt amellett, hogy Oroszországot bevonják egy közös európai rakétapajzs kiépítésébe, ugyanakkor elvetette, hogy az EU az orosz állampolgárok esetében is bevezesse a vízummentességet. Hangot adott abbéli meggyőződésének, hogy hiba lenne Ukrajnának a NATO-ba történő felvétele.

– MTI –








hirdetés