Végvárak vagy légvárak?

Lehet megkövezni érte, esetleg belém döfni a rozsdás bökőt, de az ifjonti lelkesedés (avagy a gyermeki naivitás) csiholta szikra lobbant lángra bennem akkor, amikor először megütötte a fülemet a hír, hogy kihelyezett kormányülésnek ad otthont Vásárosnamény - Tarnavölgyi Gergely jegyzete.

Nem újkeletű dolog, hogy a mindenkori kormánytagok időről időre kimozdulnak elefántcsonttornyukból, hogy az éppen aktuális és a térséget érintő politikai kérdésekben összedughassák a fejüket. Vajon most miért éppen Vásárosnaményra esett a választásuk? A válasz elsőre kézenfekvő: a régió elmaradottsága, a magas munkanélküliségi ráta elleni küzdelem hívta a végvárakra a magyar hon jelenkori vitézeit (csak hogy a miniszterelnök szerdai hasonlatánál maradjak).

Zárójeles megjegyzés, az sem lehetett hátrány, hogy a tegnapi sajtótájékoztatón Orbán Viktor mellett domborító foglalkoztatásért felelős államtitkár „véletlenül” épp a kormányülésnek otthont adó településen látta meg a napvilágot. De vissza a végvári benyomásszerzéshez. A csata megnyeréséhez nem lesz elég a szó, tettek is szükségeltetnek. Az, hogy a politika krémje a Bereg kapujában járt, az csak egy apró lépés egy hosszú úton. Kéretik ezt a lépést is megbecsülni, ám később kőkeményen számon kérni a szerdai miniszterelnöki, miniszteri kijelentéseket.

Jöttek, láttak, tanácskoztak. Csak bizakodni tudok, a régiónk felzárkóztatásáért indított küzdelemben nem lőtték el az összes puskaporukat a vitézek, és erős végvárakat, nem pedig légvárakat akarnak az ország keleti szegletében építeni.