Jubileumhoz érkezett a Zempléni Fesztivál

Sokféle program lesz a fesztiválon
Sokféle program lesz a fesztiválon
Sárospatak – A 25. Zempléni Fesztivált rendezik augusztus 12. és 21. között.

„Véglegesen felnőtt a Zempléni Fesztivál, amelyet idén 25. alkalommal rendeznek meg” – mondta dr. Hörcsik Richárd ország­gyűlési képviselő a fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján kedden délelőtt Sárospatakon, az Újbástya Rendezvénycentrumban.

50 program

– Az utóbbi időben sikerült újra kitalálnunk és felépítenünk Zemplént – mondta dr. Hörcsik Richárd –, amelyben rendkívül fontos szerepe van a turizmusnak. Ahhoz, hogy a turisták ide jöjjenek és itt is maradjanak, nem csupán látványosságok, de programok is kellenek. Ennek méltó reprezentánsa a Zempléni Fesztivál, amely idén betölti 25. életévét. Külön öröm számunkra, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere betartotta ígéretét, és idén olyan támogatásban részesítette a fesztivált, hogy a szervezőknek nem kellett azon gondolkodniuk, hol kurtítsanak a programokon.

– Bár hivatalosan mi vagyunk a házigazdái a fesztiválnak, azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a 10 nap során 18 település 37 helyszíne ad majd otthont a több mint 50 programnak – mondta Aros János, Sárospatak polgármestere. – Sárospatak büszke erre a fesztiválra, annál is inkább, mert abban, hogy a város egyéb címei mellett megkaphatta a Kultúra Magyar Városa címet, nem kis mértékben volt szerepe a Zempléni Fesztivál jelenlétének.

Összenőttek

– 2003-ban inkognitóban jártunk először Sárospatakon – mondta Hollerung Gábor, a Zempléni Fesztivál művészeti vezetője. – Illetve csak igyekeztünk úgy tenni, mert mindenki tudta, azért vagyunk itt, hogy 2004-től átvegyük a fesztivál szervezését a Liszt Ferenc Kamarazenekartól. Gyanakodva néztünk egymásra, kicsit bizalmatlanul méregettük egymást mindannyian. Mára ez a bizalmatlanság teljesen eltűnt, összenőttünk Sárospatakkal, Zemplénnel.

Sokszínű: ilyen a Zempléni Fesztivál

A Zempléni Fesztivál az Észak-magyarországi régió újfajta kulturális–turisztikai– gasztronómiai komplexitást kínáló, legnagyobb nyári rendezvénysorozata. Az 1992-ben a Liszt Ferenc Kamarazenekar által, Sárospatakon és még három településen elindított művészeti fesztivált 2004 óta az Interkultur Hungaria Közhasznú Nonprofit Kft. szervezi.

A Fesztiválszövetség 2009-ben lezajlott, a magyarországi fesztiválokat értékelő eljárásában „Kiváló Minősítésű Művészeti Fesztivál” kategóriába sorolt rendezvény különleges vonzereje, máshoz nem hasonlítható jellegzetessége a műfaji és területi sokszínűség. Sárospatak, Tokaj, Sátoraljaújhely, Szerencs és több más zempléni település legszebb műemléki és szabadtéri helyszínein rangos komolyzenei koncertek, színházi, táncos és jazzestek, kirándulások, kiállítások várják a közönséget. A kedvelt kirándulókoncertekkel a látogatók eljuthatnak a legeldugottabb falvakig, várakig, vadászházakig, kis templomokig. Az eseményekhez kapcsolódóan a részt vevő települések is megmutathatják hagyományaikat, szokásaikat.

A magyar művészeti élet kiválóságai mellett számos külföldi vendég együttes és szólista lép fel évről évre a fesztiválon.

– Bánhegyi Gábor –








hirdetés