Jubileum: 25 éves születésnapját ünnepli a triatlon Tiszaújvárosban

Dr. Márkus Gábor (jobbra) elhivatottan szolgálta a triatlont
Dr. Márkus Gábor (jobbra) elhivatottan szolgálta a triatlont - © Fotó: TTK
Tiszaújváros – Nagyon büszkék a ­Világkupára, és a ­Triatlon Nagyhétre is Tiszaújvárosban.

Megalakulásának negyedszázados ­jubileumi ünnepségét a napokban ­tartotta meg a Tiszaúj­városi Triatlon Klub a Derkovits Kulturális Központ színháztermében, ahol értékel­ték a 2017-es szezont is. ­Lehmann Tibor, az egyesület ­elnök-vezetőedzője elmondta, milyen nagy örömet jelent számukra, hogy az elmúlt időszakban igazi közösség jött létre a városban, több mint 500 sportolóval, 1000 szülővel, 2000 nagyszülővel és a sok–sok segítővel, ­szimpatizánssal.

triatlon-1okfekvo

– 25 év alatt 14 edző ­járult hozzá a mintegy 500 ­versenyen indult, Tiszaúj­várost képviselő ­sportolóink sikereihez – emelte ki a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) szakmai alelnökeként is ténykedő sportvezető. – Több mint 100 triatlonos és hozzákapcsolódó sporteseményt rendeztünk. Sportolóink­nak igyekszünk olyan ­muníciót adni, hogy egészséges ­fiatalból egészséges és sikeres felnőttekké váljanak, miközben az emberi kapcsolatok, a barátság fontosságára, kitartásra, kötelességtudatra tanítjuk őket, a „gyorsabban, magasabbra, erősebben” olimpiai eszme mentén ­haladva. ­Baráti szerveződésből indulva, az évek során ­meghatározó egyesület­té nőttük ki ­magunkat, úgy, hogy hatással voltunk a magyar és a világ triatlonsportjának fejlődésére. Itthon „zászlóshajóként ” tartanak nyilván bennünket, nemzetközi mércével mérve pedig több újítás – például a selejtezős-döntős világkupa – fűződik az általunk Tiszaújvárosban rendezett viadalokhoz. Köszönet azoknak, akik végig együtt tudtak álmodni velünk, hittek bennünk: a városi önkormányzatnak, a TVK-nak, az Akzo Nobelnek, a Mali Bike Tecnologynak, a MOL Petrolkémia Zrt.-nek, a Jabil Circuit Magyarország Kft.-nek, nagyon sok lokálpatrióta cégnek, továbbá legfontosabb szponzorainknak, a szülőknek, valamint az MTSZ-nek és a Nemzetközi Triatlon Szövetségnek (ITU) is. Bízom benne, hogy a következő 25 évben is együtt álmodhatunk és ­dolgozhatunk!

Példás összefogás

– Annak idején, 1992-ben hamar felfigyelt az MTSZ az édesapám, dr. Márkus ­Gábor vezette elhivatott csapatra, melynek tagjai nem szégyelltek tanulni a tapasztaltabb rendezőktől, és ­nagyon ­sokat dolgoztak azért, hogy Tiszaújváros ­mielőbb felzárkózzon a hazai nagyok közé – ­fogalmazott ­Márkus ­Gergely, az ITU sport­igazgatója, a tiszaúj­városi erőpróbák verseny­igazgatója. – 1996-ban behoztuk a triatlont a városba, a TVK Kupa sikere a 15 Celsius-fok és a szakadó eső ellenére sem volt kérdés. A következő évben Lehmann Tibor és bátyám, ifj. Márkus Gábor „világjárásukról” hazahozták a tudást és az ötletet, mely szerint mi lenne, ha mi is rendeznénk világkupát. Édesapánk nem arról volt híres, hogy megfutamodjon a kihívások elől, így bele­vágtunk és megcsináltuk. 1998-ban tragédia rázta meg családunkat, vétlen közlekedési balesetben elvesztettük testvéremet, Gábort. ­Borzasztóan nehéz döntés előtt álltunk, melynek az lett a vége, hogy bátyám emlékére abban az évben is megrendeztük a világ­kupát. A csapat tagjai egy emberként álltak mellénk, példás összefogással hívtuk életre azt a versenyt.

trivk2014okkocka

Magunk mögött tudva a városlakók szeretetét, 1999-ben, a világkupa előtti hétvégére bevállaltunk egy Európa-bajnokságot is. A két hétvége közötti időszakot ekkor ­kötöttük össze szabadidősport eseményekkel, koncertekkel, így jött létre a Triweek, melynek hallatán Hajdú Imre újságíró triatlon nagyhétre magyarosított. 2000-ben főiskolai világbajnokságot, 2003-ban pedig váltó világbajnokságot rendeztünk, mellyel leraktuk a 2020-ban az olimpia műsorába felkerült mix-váltó ­versenyszám alapjait. A tisza­újvárosi világkupa dobogójára Molnár Erika, Vanek Margit, Kuttor Csaba, Vanek Ákos, Ifj. Faldum Gábor, ­Bicsák Bence és Tóth Tamás is felállhatott. Meggyőződésem, hogy Tiszaújváros nélkül a magyar triatlon nem tartana ott most, ahol tart. Valódi értéket hoztunk létre édesapám vezérletével, aki nem sokkal azután, hogy elkezdte átadni teendőit utódának, Lehmann Tibornak, 2013-ban váratlanul elhunyt. Azóta édesanyánkkal, Balázs öcsémmel, feleségeinkkel, a Lehmann-családdal, a rendezői csapattal, az önkormányzattal, támogatóinkkal visszük tovább azt az eszmét, amit tiszaújvárosi triatlonnak mondhatunk, ápolva, őrizve ezzel ­­dr. Márkus Gábor örökségét. Minden évben igyekeztünk tartani és emelni a színvonalat, így jutottunk el oda, hogy tavaly már élő tv-közvetítés volt az egyedülálló módon sorrendben már világkupánkról. Az elmúlt időszakban több mint 1300 rendező segítette a munkánkat, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a hatalmas menetelés. Eddig 78 ország 2391 sportolója – köztük 6 ­olimpiai– és 22 felnőtt világbajnok – állt rajthoz világkupáinkon. ­Legtöbbször, 13 alkalommal ­Kuttor Csaba és a kazah Dmitriy Gaag ­indult nálunk, míg a hölgyeknél dr. Kovács Zsófia a „csúcstartó”, 11 rajthoz állással. Annak ­bizonyságára, hogy a város­lakókkal milyen értéket teremtettünk, a kül­földiek között az a mondás járja, hogy kétféle triatlonos van a világon: olyan aki már versenyzett Tiszaújvárosban, és olyan, aki versenyezni fog itt. Foglalkozásomból adódóan nagyon sok helyen jártam, de elfogultság nélkül állíthatom, sehol nem tapasztaltam olyan fantasztikus hangulatot, olyan szurkolást, mint itthon!

Szűcs István


A szövetség is képviseltette magát

Az állófogadással zárult eseményt megtisztelte még jelenlétével dr. Fülöp György, Tiszaújváros alpolgármestere, Dr. Székely Mózes, a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) alelnöke, a Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkára, Lipták Tamás, az MTSZ szakmai igazgatója, Szegedi Attila, az országos szövetség elnökségi tagja, Pálffy Gábor, a MOL Petrolkémia Zrt. (korábban TVK) kommunikációs szakembere, dr. Kucsma János, az MB Barter&Trading SA ügyvezetője, akik többsége a klub 2017-es eredményeit bemutató film után közreműködött a nemzetközi eredményeket elért, valamint a felnőtt-junior-ifjúsági, a serdülő-gyermek-újonc versenyzők, a legkisebbek, az amatőrök, a szeniorok, az edzők és stábtagok megjutalmazásában.








hirdetés




hirdet�s