Újságírókat zaklat az NBH

NBH
NBH
A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) munkatársai jelentek meg Magyar Nemzet újságírójánál azt követően, hogy kollégájával Lesencefalun, Szilvásy György kancelláriaminiszter nagyszabású építkezésén járt.

Demeter Ervin (Fidesz) szerint a diktatúrákra jellemző, hogy a miniszter személyes ügyeinek takargatására használja a titkosszolgálatokat. Az NBH azt állítja, bűnmegelőzési szándékból keresték meg a lap munkatársát – írja az újság.

A Magyar Nemzet két újságírója – Pál Gábor és Villányi Károly – a kormánytagok vagyonosodását vizsgálva jutott el Lesencefaluba, ahol Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat is felügyelő kancelláriaminiszter hatalmas építkezésbe kezdett. A festői környezetben folyó beruházással kapcsolatos információk begyűjtése jelenleg is tart, ám váratlanul Pál Gábor lakcímén az NBH munkatársai kopogtattak csütörtökön. A cég emberei határozott kérdéseket tettek fel arról, hogy ő és társa mit keresett a Veszprém megyei zsákfaluban.

Miután az újságíró említést tett a luxusberuházásról, a titkosszolgák leszögezték: nem tudtak Szilvásy György házépítéséről. Kiemelték, kizárólag azért érdeklődnek, mert több furcsa eset, betörés és bűncselekmény történt Lesencefalu környékén.








hirdet�s