Újranyitották az első kispostát Északkelet-Magyarországon

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Semjénben nyitották meg kedden Északkelet-Magyarország első olyan kispostáját, amelyet 2003-ban zártak be. A Magyar Posta Zrt. akkor megkezdte a 600 lélekszám alatti településeken az állami cég által fenntartott hivatalok bezárását. Schmidt Pál, az állami tulajdonú cég vezérigazgatója kedden azt mondta: a kistelepülések postáinak újranyitása alapvető szemléletváltás eredménye a társaságnál.

A vezérigazgató hozzátette: ebből a folyamatból is látszik, hogy a Magyar Posta számára nemcsak a szolgáltatás a lényeges, hanem érezhető társadalmi igényeket is megpróbálnak kielégíteni. Az avató ünnepségen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkatársa felolvasta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes semjénieknek küldött levelét. Egyebek mellett azt írta: nyolc év vidékromboló politikáját kell most helyrehozni, amelynek egyik első állomása a kisposták újranyitása.

Az eseményen a kisposták bezárása elleni tiltakozás kezdeményezője, Köteles László, Komlóska polgármestere emlékeztetett rá, hogy a hat polgármester által elindított népi kezdeményezésük eredményeként 911 település, valamint több mint hatvanezer magánszemély tiltakozott az aprófalvak postahivatalainak bezárása ellen. A kezdeményezők között volt Semjén település is, és hét évvel a bezárás után a helybeliek újra örülhetnek a felújított hivatalnak. Setét Béla, Semjén polgármestere ígéretet tett rá, hogy az önkormányzat segít majd eljutni a postára azon idős- vagy mozgáskorlátozott embereknek is, akik nehezen tudnak mozogni.

A minden nap délelőtt fél tíztől délig nyitva tartó semjéni postahivatalban egy hivatalvezető és egy kézbesítő dolgozik.

A Magyar Posta keddi közleménye szerint kisposta újranyitása azokon a kistelepüléseken várható, amelyeken 2003-2004-ben a mobilposta-program bevezetése kapcsán zárták be a postát, illetve a lakosságszám jellemzően 300 és 600 között van. Ahol a helyi közösség számára bevált a mobilposta-szolgáltatás, ott az megmaradhat a jövőben is – tették hozzá.

Az első kispostát 2010. augusztus 30-án nyitották meg a Veszprém megyei Küngösön. Szeptember 20-án a Fejér megyei Sárkeszin, szeptember 24-én a Borsod megyei Vadnán, szeptember 28-án pedig a szintén Borsod megyei Tornanádaskán nyitják meg újra a korábban bezárt postahivatalt – közölte a társaság.








hirdet�s