Újra fényekbe öltöztetik a várost

Új díszekkel bővül ebben az esztendőben is a karácsonyi kivilágítás: az útkereszteződések felett 6 harang fenyőággal, valamint 10 gyertyamotívum kísérőként és a villanyoszlopokon 60 csengettyű fokozza majd az ünnepi hangulatot.  diszkivilagitas [.pdf – 84KB]

Mintegy 150 fát burkolnak fényekbe – mindez körülbelül 150 ezer izzónak köszönhető –, továbbá jégkristályok hópehellyel, harangok, csillagok, csóvák jelzik az adventi időszakot, több épületen pedig futófényt helyeznek el. Minderről Pajna Zoltán alpolgármester számolt be keddi sajtótájékoztatóján annak apropóján, hogy tegnap elkezdődött a díszkivilágítás felszerelése.

Nem csupán a belvárost árasztják el fényekkel, Bánkon, Halápon, Józsán, Kis- és Nagymacson, valamint a 33-as, a 35-ös, a 47-es és a 4-es főutak bevezető szakaszain is karácsonyi hangulat fogadja az érkezőket. A díszkivilágítást november 26-án 18 órakor ökumenikus istentisztelet keretében adják át a Kossuth téren, s vízkereszt után, január 7-én bontják el.

Az összköltsége 4,5 millió forint, amelyet teljes egészében az önkormányzat áll. Pajna Zoltán ugyanakkor arra kérte a debrecenieket, csatlakozzanak a kezdeményezéshez, saját portájukat is ünnepi hangulatba burkolva.

Ü.Sz.








hirdet�s