Helyi közélet

2010.09.15. 17:47

Önkormányzati választás 2010 | Dobogós helyen Miskolc kommunikációja

<p>Miskolc - Harmadik éve, hogy Miskolc előkelő helyen szerepel a Városimázs Toplistán.</p>

Miskolc harmadik helyezést ért el az ország megyeszékhelyei között az úgynevezett Városimázs Toplistán, jelentette be Fedor Vilmos alpolgármester szerdán sajtótájékoztató keretében.

Az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő közös ranglistája tulajdonképpen nem okozott nagy meglepetés, hiszen Miskolc két évvel ezelőtt az első helyezést szerezte meg, tavaly pedig szintén a harmadik lett.

Az alpolgármester elmondta: a lista készítői azt pontozták, hogy a települések miként kommunikálnak lakói felé. Figyelték tehát, hogy a városok milyen híreket adnak magukról, figyelték azt is, hogy a helyi sajtó milyen híreket közvetít a településről, és az is nyomott a latba, hogy milyen a város honlapja. Azaz: mennyire lehet eligazodni rajta és hogy lehetővé teszi-e az e-ügyintézést.

Ehhez kapcsolódva Fedor Vilmos felhívta a politikusok figyelmét: igaz, hogy kampány van, amibe sok minden belefér, de kéri a különböző pártok képviselőit, kampányuknak ne Miskolc legyen az áldozata. Ne generáljanak helyi hírekből országos híreket csupán politikai célokból.


Városimázs Toplista: Miskolc a harmadik

boon | 2010.09.15 11:29
Debrecen, Miskolc - Az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő immár harmadik alkalommal elkészült kutatásában ismét a legjobban kommunikáló hazai városokat kereste.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában