Jóváhagyta a bali robbantók kivégzését az indonéz bíróság

Indonézia legfelső bírósága engedélyt adott a 2002-ben Bali szigetén történt robbantások elkövetőinek kivégzésére, miután elutasította fellebbezésüket – számolt be az AFP francia hírügynökség pénteken.

A bali főügyész elmondta, hogy még nem kapta meg a bíróság levelét, de már kijelölte a kivégzőosztagot, így bármikor végrehajthatják az ítéletet. A három elítéltet, akik a Dzsemaa Iszlamija terroristahálózat tagjai voltak, már 2003-ban elítélték, és azóta egy börtönszigeten tartották fogva őket, Jáva partjaitól délre.

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet ellenzi a merénylők kivégzését, mert szerintük egy új terrorista-ellenes törvény alapján ítélték el őket visszamenőleges hatállyal. Az Amnesty nyilatkozatában kijelentette, hogy “a nemzetközi jog és az indonéz alkotmány szerint sem lehet olyan jogszabály alapján elítélni valakit, amit az után hoztak, hogy megtörtént az eset.”

Az elítéltek nem kívánnak kegyelemért folyamodni az elnökhöz, és azt mondták, remélik, hogy mártírként fognak rájuk tekinteni. Ügyvédjük azonban csütörtökön azt nyilatkozta, hogy a legfelső bíróság után az indonéz alkotmánybíróságon is meg fogja támadni a halálos ítéletet.

A 2002-ben Balin, egy népszerű üdülőhelyen történt robbantásos merényletnek 202 áldozata volt, többségében külföldi turista.








hirdet�s