Jótékonysági árverés szocreál műtárgyakból

Árverésre bocsátják azt a több mint kétszáz állami tulajdonú, az önkényuralmi rendszerhez, illetve a személyi kultuszhoz kötődő tárgyat, amelyek a nyári kormányzati átadás-átvétel után kerültek elő raktárakból. Az aukció teljes bevételéből a vörösiszap-katasztrófa károsultjait támogatják.

A nyári kormányzati átadás-átvétel után körülbelül 230 kommunista relikvia került elő, amelyek mostanáig állami tulajdonban maradtak. Ezektől a szocreál műtárgyaktól szeretnének most végleg megszabadulni úgy, hogy azok hasznot is hozzanak a rászorulóknak – mondta el a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Az árverést december 6-án, hétfőn rendezik meg. Az aukción Lenin-szobrokra és festményekre, illetve egyéb hasonló tárgyakra lehet licitálni.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: ezzel a könnyedebb eseménnyel is szeretnék lezárni a kormányzati rendszerváltást. Az aukción fiatal stand up comedy művészek is segítenek, hogy minél jobb áron keljenek el a kalapács alá kerülő tárgyak. A bevételt teljes egészében a Katolikus Karitásznak utalják át, a pénzből a vörösiszap-katasztrófa áldozatait támogatják. Az államtitkár azt mondta: milliós nagyságú bevételre számítanak. A részletekről a facebook.com/jotekonyság oldalon is lehet tájékozódni.

A tájékoztatón Nagy Anna kormányszóvivő közölte: nincs változás a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásáról szóló tervezetben. Ezzel a kormányszóvivő a Népszabadságban megjelent írásra reagált, amely szerint a jogszabályba annyi korlátozó feltétel került be, hogy a legnagyobb kedvezménnyel csak néhány százan élhetnek majd. Nagy Anna azt mondta: a javaslat péntek óta fent van a parlament honlapján, és ugyanazt tartalmazza, amiről két hete beszélnek. Kiemelte: eszerint a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek, ebbe legfeljebb nyolc év, a gyermekek gondozásával eltöltött idő számít bele, nem számítják viszont bele a szakiskolai képzés vagy a felsőoktatás idejét. A kormányszóvivő megismételte: számításaik szerint a lehetőség 24 ezer nőt érinthet.








hirdetés




hirdet�s