Jósnőt ellenőriztek a NAV dél-alföldi revizorai

Jósnő - illusztráció
Jósnő - illusztráció
Szeged, 2012. május 8., kedd (MTI) – Egy jósnőt ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi revizorai, a jóslással is foglalkozó asszony nem adott nyugtát a szolgáltatásról, és adószáma sem volt – tájékoztatta a szervezet regionális szóvivője kedden az MTI-t.

Jegyinák Attila közölte, a magát “látónak” tartó nő elmondása szerint különleges képességei miatt a határainkon túl is jó hírnévnek örvend, szolgáltatásait ismert közéleti személyek is gyakran igénybe vették.

Az asszony egy külterületi villában kialakított szentélyében fogadta az adóellenőröket. Az egy órán át tartó jóslás ellenértékét előre nem határozta meg, így az revizorok egy 10 ezer forintos bankjegy átadásával fizettek. A “látót” képességei azonban cserbenhagyták, hiszen a jóslásért átvett összegről nem állított ki adóügyi bizonylatot.

Kiderült az is, hogy az asszony a tevékenységét bejelentés és adószám kiváltása nélkül végzi, e mulasztásáért 200 ezer forintig terjedő bírságot szabhat ki az adóhatóság – áll a NAV közleményében.

– MTI – 








hirdet�s