Jól-létre fordítható tudás a Csereháton

Akt.:
Miskolc – Társadalmi Innovációs Akadémiát rendezett a Miskolci Egyetem a Csereháton.

Mozgalmas volt az élet szeptemberben és októberben a Csereháton (az edelényi, az encsi és a szikszói járásokban). A Miskolci Egyetem T-Modell projektje keretében három rövid képzési kurzus tizenöt képzési napján és a Társadalmi Innovációs Akadémia négy alkalommal megrendezett előadássorozatának nyolc előadásán vehettek részt az érdeklődők. Az előadások célja a térségben élők jól-létét növelő új megoldások megtalálásának, majd megvalósításának elősegítése volt.

A szigeten

Az egyetem professzorai, vezető oktatói által kifejtett témák között az igazán exkluzív helyen, az Edelényi kastély-szigeten megtartott Társadalmi Innovációs Akadémián a korszerű tudomány gyakorlatot inspiráló pénzügyi, informatikai, ökológiai, marketing, jogi, vezetéstudományi, foglalkoztatási kérdései egyaránt előfordultak. Az Encsre, Szikszóra és Edelénybe szervezett három rövid (30 órás) képzési kurzus pedig a hallgatók turisztikai, társadalmi vállalkozói és helyi foglalkoztatási ismereteit, új megoldások iránti érzékenységét és szakmai felkészültségét volt hivatott fejleszteni. A képzés érdekessége volt a hagyományos és a távoktatási formák kombinálása. A rendszer jól vizsgázott, bebizonyosodott, hogy a Miskolci Egyetem és akár a hallgatók lakása között is létrehozható a kommunikációs kapcsolat, nem kell a megye távoli kistelepüléseiről Miskolcra utazni ahhoz, hogy felsőfokú ismeretekre tegyen szert a saját és mások sorsán fordítani szándékozó érdeklődő.

Nem ért véget

Az őszi munkák és a rövid előkészítési idő miatt az érdeklődés elmaradt a lehetőségektől, de aki most nem tudott részt venni az említett előadásokon, az is hozzájuthat a helyi innovációt segítő ismeretekhez. Az előadások anyagait kisebb szerkesztést és digitalizálást követően a szervezők elérhetővé teszik a projekt honlapján, melynek címe: t-modell.uni-miskolc.hu.

A T-Modell projekt térségi jelenléte ezzel még nem ért véget. Folynak a térségi tervezést, a felzárkózást előbbre vivő új megoldásokat tudományosan is alátámasztó kutatások, az azokhoz illeszkedő felmérések. Valamint most indul a térség és Miskolc középiskolásait megszólító, a fiatalok térségismeretét, hálózatosodását, a társadalmi innovációhoz szükséges kreativitását, szolidaritását és térségi kötődését erősítő mozgalom.

ÉM​








hirdetés