„Jól érzem magam, miközben írok”

Svidró Orsolya, Bodnár Emma és Kiss Zoltán
Svidró Orsolya, Bodnár Emma és Kiss Zoltán - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Svidró Orsolya novelláiból akár könyv is készülhetne. Biztos, hogy osztálytársa, Emma illusztrálná.

Egy különleges animációs filmet (is) láthatott a közönség a Herman Ottó Gimnázium 60. születésnapján tartott gálaműsoron. Egy novella hangzott el benne, ezt illusztrálták time ­­lapse technikával, a vetítést a szerző performansza tette teljessé a színpadon. A novella szerzője Svidró Orsolya, a gimnázium 11.-es diákja. Orsi nem csak írásával szerepelt a műsorban, ő volt – Kiss Zoltán tanárral közösen – a gálaest műsorvezetője is. Mint megtudtuk, több novellát is írt már, sőt, hamarosan akár napvilágot is láthatnak a művei.

Üzenetet szeretnék közvetíteni, hangulatot átadni.” Svidró Orsolya

– 7–8. osztályos voltam, amikor az első komolyabb írásom született – mondja Orsi. – Bár mindig volt bennem egyfajta grafománia.

Meséli, korábban is imádta, ha fogalmazást kellett írni, próbálta kreatívan megoldani a feladatot, de már óvodásként is állandóan írni akart, órákat tudott azzal eltölteni, hogy össze-vissza gépelt édesapja laptopján.

– Az a komolyabb írás egy kétszáz oldalas regény lett, egy fantasy – tudjuk meg. Egy víz alatti társadalomban játszódik sellők és hasonló csodalények, a hellák világában: varázsolnak és háborúznak.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

– Másfél évig dolgoztam rajta. Később kinyomtattuk, úgy 6–7 példány létezik belőle, de ma már letagadnám, annyira rossz. A felismerés kicsit vissza is vetett az írásban.

Előbb titokban, magának

Kérdezzük, miért. Orsi bevallja, először büszke volt rá, hogy képes volt megírni, de aztán arra gondolt, hogy valami mást, komolyabb témákat kellene papírra vetni. Egy fél év után kezdett körvonalazódni, hogy mit, sorban jöttek a történetek, egyre több, és elkezdte újra, de most már titokban, magának.

– A tizedik osztály első félévét Németországban töltöttem cserediákként – folytatja Orsi. – Mikor visszajöttem, már Kiss Zoltán volt a magyartanárunk. Pár hét ismeretség után úgy éreztem, ő az, akinek meg merem mutatni, amiket írtam.

Addigra összegyűlt úgy 5–6 olyan novella, amiket már tényleg szeretett, a tanárnak pedig nagyon tetszettek. Olyannyira, hogy az egyiket ki is választotta – akkor már körvonalazódott, hogy a következő tanévben gálaműsort kell készíteni az évforduló alkalmából – tervezett vele az esten.

– Rengeteget jelentett a tanár úr támogatása, úgy éreztem, van értelme folytatni – mondja Orsi. – Utána már a barátoknak is el mertem küldeni ezeket az írásokat, érdekel a véleményük, és jó érzéssel tölt el, ha tetszenek.

Megjegyezzük (hiszen mi magunk is elolvashattunk néhányat a novellák közül), a történetek különlegesek, bár komor, szomorú képet festenek világunkról.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

– A Nagyi is mindig ezt mondja – reagál Orsi. – Pedig én magam elég extrovertált vagyok, kicsit talán túlpörgős is, de mégis ez jön ki belőlem.

Szeretne író lenni

– Nem szórakoztatni szeretnék, hanem egyfajta üzenetet közvetíteni, hangulatot átadni – magyarázza. Nagyon él benne a vágy, hogy maradandót hozzon létre. Olyat, amit szívesen mutat majd meg az unokáinak, a következő generációknak.

Orsi – nem csoda – szeretne író lenni, de nem mindenáron. Tudja, hogy nem lenne könnyű ebből megélni, így nemzetközi gazdálkodást, pénzügyet, számvitelt tanulna szívesen, a Corvinus Egyetemre szeretne felvételizni.

– Az sem baj, ha csak hobbi marad az írás. Az viszont biztosan megmarad, mert nagyon jól érzem magam, miközben írok.

Azt már Kiss Zoltántól tudjuk, hogy tervei vannak tanítványa írásaival. Nagy sikert aratott a gálaműsoron bemutatott, a novella alapján készült kisfilm. Szeretné, ha Orsi osztálytársa, Bodnár Emma több írást is illusztrálna, és könyvalakban is megjelenhetnének a legjobbak.

Hajdu Mariann


Animációs film készült a Börtönőrből. És egy DVD a műsorból

– Nagyon tetszenek Orsi novellái – mondja Kiss Zoltán, a gimnázium magyartanára. – A Börtönőr címűt olvasva pedig azonnal úgy éreztem, hogy helye kell hogy legyen a gálaműsorban. Csak épp túl hosszú ahhoz, hogy ott egyszerűen csak felolvassuk.

Meséli, rövid töprengés után jött a film ötlete. Kérdezte Orsit, nincs-e olyan ismerőse, aki szépen tud rajzolni, ő pedig Bodnár Emmát ajánlotta.

Emma akkorra már olvasta a novellákat.

– Nagyon tetszett az ötlet – emlékszik vissza. Neki is ült és rajzolt, több mint tíz illusztráció készült el. Az már neki jutott eszébe, hogy alkalmazzanak time lapse technikát. (A képek készítésének folyamatát vették előbb filmre és gyorsítva játszották le.) Emma magára is vállalta ezt a feladatot, órákon át vette fel kamerával az alkotás folyamatát a fehér papírtól a kész művekig.

– Meg kellett találnunk azokat a pontokat a novellában, amelyek jól lerajzolhatók, és hogy hogyan tudjuk azokat arányosan elosztani – folytatja Kiss Zoltán, aki a rendezést vállalta magára. Később Orsi a filmre mondta fel a novella szövegét, majd újra kellett ismételni, mert kiderült, zenei aláfestés is illene hozzá. A zene ritmusa viszont más tempót kívánt a szövegnek.

– Utána azt gondoltuk, hogy bizonyos szavakat kiemelünk a szövegből (mégiscsak színpadi produkcióról van szó), azokat visszhangosítottuk, így újra kellett mondani a szöveget. A lányok azonban türelmesek voltak.

– Még tesztembereket is bevontunk az osztályból, hogy érthető-e a végeredmény – fűzik hozzá.

Érthető lett. Az előadást különlegessé tette, hogy Orsi a vetítés közben ott volt a színpadon, és előadásával valamiféle visszaemlékezés-keretet adott a filmen történteknek.

– Nagy siker lett – mondják, de nemcsak az animációs film, hanem az egész gálaműsor. Olyannyira, hogy DVD is készül belőle, amelyet reprezentációs célokra használ majd az iskola, és az intézmény honlapjáról is letölthetőek lesznek.

– Egyes részletei, énekszámok, monológok, az időutazás-jelenetekbe burkolt iskolatörténet és az említett kisfilm önállóan is megállják a helyüket, így például a YouTube-ra, a Facebookra is felkerülhetnek – jegyzi meg a tanár.