Jól dolgoztak a megyénk bírái

Az ország harmadik legnagyobb bírói testületeként a Borsod – Abaúj – Zemplén megyei ítélőszéken tartott évértékelő értekezletet dr. Lomnici Zoltán, a legfelsőbb bíróság elnöke.

Kiemelkedő teljesítményűnek nevezte kollégái 2006-os évi tevékenységét dr. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke – majd hozzátette – jóval több ügy érkezett tavaly, mint az azt megelőző esztendőkben, mégis megbírkóztak a feladattal.

A dr. Sisák Péter a B.-A.-Z megyei Bíróság elnöki beszámolója után tartott sajtótájékoztatón a legfőbb bíró kérdésünkre elmondta, hogy az idén átadják az új bíróság épületét Kazincbarcikán. Arról is szót ejtett, hogy a közvéleménykutatások szerint a móri ítélet kapcsán a megkérdezettek 83%-a továbbra is bízik a bíróságok ítélőképességében és elfogadja azok határozatait.

Tévedések azonban esetenként előfordulhatnak, példaként azt hozta fel, hogy a legtekintélyesebbnek tartott amerikai ítélkezési gyakorlatban is száz alkalommal ártatlan embert ítéltek halálra, ez azonban összességében nem befolyásolta a testületek elfogadottsági indexét.

Lapunk kérdésére nem tagadta dr. Lomnici Zoltán, hogy a konvergencia program hatására létszámcsaökkenés történt a bíróságokon. Hozzátette azonban, a bírók törvény szerint elmozdíthatatlanok, amennyiben nem követnek el bűncselekményt és szakmai feladatuk ellátására alkalmasak.
Mégis 102 státuszt takarítottak meg oly módon, hogy nyugállományba vonulás, és más módon való törvényes távozás után, ennyi munkahelyet már nem töltöttek be. Ugyancsak lapunk kérdésére elmondta, hogy még mindig dívik az a gyakorlat, hogy néhány büntetőeljárás szereplője attól sem riad vissza, hogy a bíróságok bíráit feljelentse, majd emiatt elfogultságot jelentsen be az ügyben eljáró bíróság ellen. Ezzel sokszor elhúzzák a büntetőeljárás idejét.

Arról is beszélt, hogy a bíaróságok szakmai hozzáértése európai mércéjű, amit az is bizonyít, hogy a Strassburgi Európai Emberjogi Bíróság elé Magyarországról került a legkevesebb ügy.

 

PT








hirdet�s