Jókor jött az iskolának a segítség

Miskolc – Az Első Miskolci Lions Klub a Vörösmarty Iskola rászoruló gyermekeire is gondolt.

Jelentős összeggel támogatta a Vörösmarty Mihály Római Katolikus Általános Iskola alapítványát az Első Miskolci Lions Klub. Jókor jött a segítség, hiszen az alapítvány ebből a keretből tudja megajándékozni az intézmény rászoruló diákjait.

Bodnár Gyöngyi, a Vörösmarty Iskoláért Alapítvány elnöke lapunknak elmondta: 23 gyermek karácsonyát tudják szebbé tenni az adománynak köszönhetően. Úgy döntöttek, hogy ajándék­utalványt nyújtanak majd át a szülőknek, hogy abból olyan ajándékot tudjanak vásárolni a gyermeküknek, amilyenre éppen szükség van. Akinek meleg pulóverre, annak azt, akinek téli csizmára, annak pedig azt. A rászoruló diákok ezenkívül édességcsomagot is kapnak majd az iskolában, mert a gyerekek számára az igazi meglepetés mégiscsak az, amit a kezükbe foghatnak és hazavihetnek, fogalmazott az elnök. Jelezte: a rászoruló tanulók kiválasztásába bevonták az osztályfőnököket, hiszen ők ismerik legjobban a gyerekek családi körülményeit. Azonban figyelembe vették a diákok tanulmányi és sporteredményét is.

Az alapítvány minden gyereknek biztosított Mikulás ünnepén édességcsomagot.

„Köszönjük”

Bodnár Gyöngyi hozzáfűzte: korábban voltak olyan vállalkozóként dolgozó szülők, akik megtehették, hogy nagyobb összeggel támogatták az iskola alapítványát, de ez mára megszűnt. Ezért most az intézmény keresi a lehetőségeket, hogy legyen pénzük ajándékozásra. Civil szervezetekhez, egyesületekhez, alapítványokhoz, magánszemélyekhez fordulnak, hogy minél több gyereknek tudjanak boldog karácsonyi ünnepet szerezni. Ezenkívül az alapítvány az intézmény kulturális programjait, versenyeit, egyéb rendezvényeit is támogatja.

– Köszönjük az Első Miskolci Lions Klubnak a támogatást, hiszen a segítségük nélkül nem tudtuk volna megajándékozni a rászoruló diákokat. Ez igazán kivételes lehetőség – fogalmazott az alapítvány elnöke.

ÉM-HE








hirdetés










hirdet�s