Jók lesznek ezek? Szépek, fizesd ki!

Akt.:
Krizantémdömping a piacon
Krizantémdömping a piacon - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Megindult a roham: már szerdán is nagy volt a tömeg a Búza téri virágpiacon.

Az idén jövő hét szerdára esik november elseje, Mindenszentek napja, míg másnap elhunyt szeretteinkre emlékezünk majd szerte az országban. Ilyenkor egy-egy koszorút, virágcsokrot a sírokra helyezve – és mécsest gyújtva – állunk meg a rohanásban. Egy héttel az ünnep előtt bőséges a Búza téri virágpiac kínálata, ahol már tegnapi ott jártunkkor is nagy volt a tömeg. A kínálat már-már tényleg zavarba ejtő, hiszen mindenféle méretű és áru koszorúkat találhatunk; az árak 400 forinttól indulnak.

Később, majd hétvégén lesznek az élővirágos koszorúk.” Sipos Éva

– Ez minden évben teljesen más – mondta a Búza téri virágpiacon Sipos Éva, a Virágbirodalom munkatársa arra, hogy mikor kezdenek el érdeklődni az emberek a halottak napi virágok, koszorúk iránt. – Számít, hogy mikorra esik az ünnep, míg most azt tapasztaljuk, hogy a hosszú hétvége után kezdődött a roham. Természetesen már előtte is készültünk mindenfelé áruval, dísszel.

A Virágbirodalomban a szalmakoszorúktól egészen a nagy koszorúkig mindenféle díszt készítenek.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

– Később, majd hétvégén lesznek az élővirágos koszorúk – hangsúlyozta Sipos Éva, aki az árakról elmondta: kis díszek már vannak 1500 forinttól, 5, illetve 9 virágos díszítéssel. – Többféle színben, rózsával, orchideákkal, krizantémokkal. A vásárlók a fehér virágot mindig szeretik: a fehér rózsa, a fehér és a krém krizantém mindig „megy”, mindig van repertoáron.

A kisebb álló díszeket 1500 forintért vásárolhatjuk meg, a nagyobbak mérettől és virágtól függően vannak már 3500 forinttól. Fekvő díszek pedig 2500 forinttól találhatóak.

– A Mindenszentek és Halottak napja kapcsán egészen a jövő hét végéig tart az érdeklődés – jelentette ki tapasztalatai kapcsán, míg a „nagy roham” november elsejéig, délig.

Korábban

Egerszegi Lászlóné, Erzsébet érdeklődésünkre arról beszélt, hogy korábban járják be a sírkerteket, így hamarabb is veszik meg a megemlékezés virágait.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

– Nem jó tömegben kimenni a sírokhoz! – jelentette ki. – Alig találni parkolót, sok az ideges autós, ezért napokkal előtte elrendezünk mindent és csak gyertyát gyújtunk elsején, másodikán. Ekkor már jönnek a gyerekek, az unokák, s így a legszebb emlékezni.

Nem olcsó, de…

Közben Erzsébet férje azt mutatta, hogy jó lesz-e a négy nagyobbacska koszorú, amit óvatosan csomagolva csúsztattak a kosárba. „Szépek, fizesd ki!” – szólt oda férjurának.

– Az árak? Nem olcsó, de ki ne vinne ilyenkor például elhunyt édesanyja sírjára egy szép csokrot? – kérdezett vissza az árakat firtató kérdésre. – Azt még tessék leírni, hogy szerintem nem csak az ünnep, hanem az időjárás miatt is drágulnak a virágok.

Juhász-Léhi István


Mécses árak

– Kis üveg mécses: 100 forint/darab
– „64 órás 2 betét a mécseshez: 200 forint/darab
– Fedeles üvegmécses: 180 forint/darab
– Fedeles Üvegmécses angyallal: 300 forint/darab
– Óriási üvegmécses díszekkel: 1000-3000 forint/darab
– Led mécses (több színben): 400 forinttól/darab
– Led mécses, Arany keresztes: 1000 forinttól/darab


Türelmesen

Szakképzett virágkötő: van utánpótlás? – kérdeztük. „Nehéz rá válaszolni… Ezt a szakmát szeretni kell, másképp nem lehet. Csak ha szereti és szívvel-lélekkel csinálja.” Ami biztos: a jó virágkötő szereti a virágot, kreatív és türelmes a vevőkkel. „A vevők praktikus dolgokat kérdeznek, például hogy meddig áll el a virág a síron. Mindenre türelmesen válaszolni kell.”








hirdet�s