John Emese a budapesti SZDSZ új frakcióvezetője

Egyhangú szavazással John Emesét választotta az SZDSZ budapesti frakciója a képviselőcsoport vezetőjévé kedden, miután Ikvai-Szabó Imre korábbi vezető lemondott posztjáról – tudta meg a Független Hírügynökség a távozó frakcióvezetőtől.

Ikvai-Szabó Imrét február 15-én választották pénzügyi főpolgármester-helyettessé és bár a párt képviselőcsoportjának vezetői posztját is betölthetné, már korábban elhatározta, hogy lemond kinevezése után. Utódjának John Emesét, korábbi helyettesét javasolta, akit az SZDSZ fővárosi frakciójának képviselői keddi ülésükön egyhangúlag meg is választottak.

Ikvai-Szabó Imre elmondta, hogy utódja már bizonyított az elmúlt hónapokban, határozott és friss arc, aki az új generációból érkezik. A frakció azt várja tőle, hogy új színt, új lendületet hozzon.








hirdet�s