2011.12.30 08:55; Frissítve: 2011.12.30 08:55


Jogszabályváltozások – Jövőre egységes lesz a katasztrófavédelmi rendszer

Budapest, 2011. december 30., péntek (MTI) – Jövőre egységes rendszerben működik majd a magyarországi katasztrófavédelem, a vasárnap életbe lépő változásoktól a tűzoltóságok, a polgári védelem és a szakhatóságok jobb együttműködését várja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Az eddigi rendszer megváltoztatását egyebek mellett több, az elmúlt években történt tragédia bekövetkezésével indokolták, megemlítve a West Balkán szórakozóhelyen történt esetet, a borsodi árvizet és a vörösiszap-katasztrófát.
A védelemigazgatásban változást hoz, hogy januártól veszélyhelyzetben, például árvizek esetén már nem az adott megyei közgyűlés elnöke, illetve a főpolgármester lesz a területi (megyei, illetve fővárosi) védelmi bizottság vezetője, hanem az adott kormányhivatal vezetője.

Változás az is, hogy minden olyan településen, ahol a lakosok száma meghaladja a 15 ezret, az önkormányzatnak egy főállású közbiztonsági referenst kell foglalkoztatnia. Az ő feladata az, hogy a szakértelmével támogassa a polgármestert veszélyhelyzet, például áradás, belvíz esetén.

Januártól a polgári védelem eddigi rendszere is megváltozik. A szervezet két nagyobb csoportból áll majd: az önkéntes és az úgynevezett köteles polgári védelmi szolgálatból.

Az iparbiztonság területén is változások lesznek januártól, így például létrehozzák az egységes iparbiztonsági hatóságot, három szakterület – veszélyes üzemek, veszélyes anyagok szállítása, kritikus infrastruktúrák – felügyeletére.
Jelentős változás továbbá, hogy a hivatásos tűzoltóságok a katasztrófavédelmi szervezet részévé válnak.

A következő két évben új tűzoltóőrsöket alakítanak ki, ezek közül januárban 28 kezdi meg a működését és a második év végére 64 őrs lesz összesen. A cél az, hogy a tűzoltók lehetőleg 15 percen belül kiérjenek mindenhová.

Januártól a köztestületi tűzoltóságok önkormányzati tűzoltóságokká alakulnak át; ezek a szervezetek összesen 2,1 milliárd forintot kaphatnak a következő évben képzésre és eszközellátásra.

- MTI - 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Nyirő József újratemetése – A szervezők továbbra is a temetés megtartására készülnek
Budapest/Csíkszereda, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nyirő József újratemetésének székelyudvarhelyi [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Lukács: nem számolnak atrocitással a vasárnapi szertartáson
Budapest/Székelyudvarhely, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nem számolnak atrocitással vagy bármilyen erőszakkal a [...] tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott [...] tovább »
Pomponlányok fesztiválja
Miskolc - Az ország számos pontjáról érkeztek pomponlány-csapatok Miskolcra, a hétvégére, az I. Magyar [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – elengedték Lukács Csabát
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Öt és fél óra veszteglés után elengedték a korondi rendőrségről [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés