Jogerősen elítélték a 37-es főúton halált okozó lengyel kamionost

Jogerősen elítélték a 37-es főúton halált okozó lengyel kamionost
Sátoraljaújhely – Rosszul mérte fel az útszakaszt, halálos közlekedési balesetet okozott.

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság jogerős ítéletében 1 év 4 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetést szabott ki arra lengyel állampolgárságú vádlottra, aki a 37. számú főúton 2015. szeptemberében okozott közlekedési balesetet. Egyben a vádlottat 1 év 6 hónap időtartamra a közúti járművezetéstől is eltiltotta.

Gyorsan hajtott

A vádlott a 37-esen tehergépkocsijával előzni kezdte a szintén lengyel állampolgár által vezetett másik pótkocsis teherautót, amely előtte olyan órántént 75-80 kilométeres sebességgel haladt. Az előzésbe egy enyhén balra ívelő útszakasz előtt kezdett bele, ahol 450 méter volt a belátható távolság. Ekkor érkezett vele szemben egy személykocsi túllépve a megengedett sebességet. Az előző szerelvény pótkocsija még nem tért vissza a sávjába és a hátsó kereke súrlódásszerűen összeütközött az érkező autó bal első kerekével. A kocsi lerohant az útról, egy fát kiütött és többször megpördülve az út menti szőlősben állt meg. A kocsi vezetőjét súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba, tartósan kómaállapotba került, majd 2016. májusában meghalt.

baleset3

Enyhítő körülmények

A bíróság megállapította, hogy a baleset azért következett be, mert a vádlott olyan helyen kezdett előzésbe, ahol az annak biztonságos végrehajtásához szükséges belátási távolság 900 méter helyett csak 450 méter volt. Közrehatott azonban az is, hogy a sértett a sebességhatárt jelentősen túllépte, 115-tel közlekedett.

A bíróság súlyosító körülményt nem állapított meg a büntetés kiszabása során, azonban enyhítő körülmény volt az, hogy a vádlott őszinte beismerő vallomást tett, az egész eljárás alatt megbánó magatartást tanúsított, többször bocsánatot kért, valamint hogy még szabálysértési szempontból is büntetlen előéletű volt.

ÉM-SZB


A szőlőben landolt az autó Sárospataknál

A szőlőben landolt az autó Sárospataknál

Súlyos személyi sérüléssel járó baleset történt Sárospatak közelében a 37-es főúton.




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés