Jogerősen 13 év a kislányokkal erőszakoskodó nevelőapának

Illusztráció
Illusztráció
Debrecen, Miskolc – A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2018 januárjában S. E. vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette és folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntette miatt 13 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezhet.

Tagadta bűnösségét

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és a hivatásos nevelőszülő élettársa közösen nevelték a náluk elhelyezett 4 kiskorú gyermeket, akik testvérek voltak. A vádlott 2014 és 2015 között a nevelése és felügyelete alatt álló 3 kiskorú lányt több alkalommal, mikor kettesben maradt velük, erőszakkal arra vette rá, hogy vele szexuális cselekményeket végezzenek. A vádlott az eljárás során mindvégig tagadta a bűncselekmények elkövetését.

ÉM-SZB


Illusztriácó - Szexuális aktusra kényszerítették a gyerekeket
Debrecen, Miskolc, Ózd - Jogerősen elítélték szexuális erőszak miatt a perverz párt. Az élettársi kapcsolatban élő férfi és nő a nő korábbi kapcsolatából származó kisgyermekeket nevelték együtt. A család lényegében vándorló életmódot folytatott. A pár több alkalommal a gyermekek előtt élt szexuál...

Ítéletet hoztak
Miskolc - A szintén elítélt lány soha többi nem akarja látni a szüleit. A címben szereplő mondatot egy ötéves kislány mondta el az ismerősöknek és az óvodában, miután végig kellett néznie, – három másik kiskorúval együtt – hogy az anyja otthon az ágyukban megszüli a testvérét. Akinek nem mellesle...