Jogerős az ítélet: a miskolci masszőrnő volt a gyilkos

Akt.:
Megmutatták, hogyan történhetett a holttest lecipelése
Megmutatták, hogyan történhetett a holttest lecipelése
Debrecen, Miskolc – Jogerős határozatot hozott az ítélőtábla: K. Mária Eszter 16 év fegyházat kapott az idős nő megöléséért.

Bár K. Máris Eszter mindvégig tagadta bűnösségét, a Debreceni Ítélőtábla dr. Balla Lajos vezette tanácsa keddi jogerős határozatában jóváhagyta a Miskolci Törvényszék áprilisában hozott ítéletét, amelyben K. Mária Esztert emberölés bűntette miatt 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Akkor az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

Megfojtotta és becsomagolta

K. Mária Eszter az a masszőrnő, aki a miskolci Szentpáli utca egyik társasházában egy szépségszalonban masszőrködött és nézeteltérésbe keveredett a házban lakó 86 éves özvegy K. J.-nével. Az idős nőt zavarta, hogy a házban masszőri tevékenységet reklámozó tábla miatt az újságos nem tudja a postaládába helyezni az újságját. A vita eredményeként az ominózus 2011. augusztusi napon a masszőrnő megverte a szalonban az idős nőt, majd egy zsinórral megfojtotta.

A gyilkosság elkövetése után eltakarította a dulakodás nyomait, felmosta a szépségszalon padlóját. Vásárolt egy takarófóliába közeli kertész áruházban, visszament a munkahelyére és a holttestet becsomagolta a fóliába majd ragasztószalaggal körbetekerte. Késő este a testet a szépségstúdió alatti emeleten lévő iroda ajtaja elé rakta. Másnap az irodába érkező alkalmazottnak lett gyanús a „csomag” és értesítette a rendőrséget.

ÉM-SZB


Videó: Éjjel volt a gyilkosság helyszíni tárgyalása Miskolc belvárosában

Miskolc – A legapróbb részletekig rekonstruáltak egy öt évvel ezelőtti gyilkosságot Miskolcon. Éjjel tartottak helyszíni tárgyalást egy helyi masszőrnő ügyében, aki a vád szerint megfojtott egy idős asszonyt. A nő ártatlannak vallja magát. Első fokon felmentették, másodfokon viszont tizenhat évet kapott, de fellebbezett.

Gyilkosság Miskolc belvárosában – “Újrajátszották” az esetet

Miskolc, Debrecen – Rekonstruálták, mi történhetett a miskolci belvárosi épületben azon az estén.