Jobbik: parkolási amnesztiát Budapesten

Parkolási amnesztiát vezetne be a Jobbik Budapesten, illetve egységes parkolási rendszert dolgozna ki a fővárosban – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a párt főpolgármester-jelöltje.

Staudt Gábor beszélt arról is, hogy Budapesten a szerdán bejelentett közrendvédelmi telepek nélkül is megoldható közbiztonság helyzete.

A parkolási amnesztia lehetőségét teremtené meg Budapesten a Jobbik – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a párt főpolgármester-jelöltje. Staudt Gábor szerint ugyanis elharapózott a “maffiamódszerekkel” üzemeltett parkolás a fővárosban és már nem lehet nyomon követni, hogy kit büntetnek meg jogosan és kit jogtalanul.

Az egyszeri amnesztia utáni új szabályozás pedig egységes parkolási rendszert valósítana meg Budapesten – tette hozzá a politikus. A párt meglátása szerint a parkolás óránkénti díját általában egy buszjegy árában lehetne maximalizálni, de egyes kiemelt területeken – mint például a Margitszigeten – sem lenne szerencsés a két buszjegy áránál drágább díj. A parkolásból – illetve a teljes közlekedésből – befolyó pénzeket pedig a közösségi közlekedés fejlesztésére és új parkolóhelyek létrehozására fordítanák.

A jobbikos politikus újságírói kérdésre beszélt a szerdán bejelentett közrendvédelmi telepekről szóló tervről is, szerinte Budapesten ezek nélkül is megoldható a közbiztonság siralmas helyzete.

Staudt Gábor kitért arra is, hogy a Jobbik le fogja adni a szükséges számú ajánlószelvényt a határidőre.
– Független Hírügynökség –

Címkék: ,







hirdet�s