Jobbik: nem valósultak meg a Fidesz ígéretei Miskolcon

Budapest, 2015. április 21., kedd (MTI) – A Jobbik szerint a Fidesz 2010-es ígéretei közül egy sem valósult meg Miskolcon.

Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője ezt kedden közölte az MTI-vel, Orbán Viktor miniszterelnök miskolci látogatására reagálva.

Az ellenzéki politikus közleményében azt írta, ha a bejelentésektől, ígéretektől fejlődhetne egy város, Miskolc az ország legfejlettebb települése lenne.

“A Fidesz 2010-ben minőségi munkahelyeket, közbiztonságot és elszámoltatást ígért. Egyik sem valósult meg: elszámoltatás és közbiztonság nincs, munkahely is csak a gereblye vagy a szalag mellett. A várost 5 év alatt több mint hétezren hagyták el, a fizetések messze elmaradnak az országos átlagtól, a miskolciaknak immár a 65 százaléka él a létminimumon vagy az alatt” – fogalmazott a politikus.

Mint írta, kedden Orbán Viktor és Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) miskolci polgármester megállapodott abban, hogy “lesz strand meg vár, sőt okos város is”. Hogy a Fidesz-holdudvar helyett hogyan kívánják a helyi vállalkozásokat támogatni, a miskolciak bérrendezését megvalósítani, a közbiztonságot ténylegesen megszilárdítani, a fiatalok elvándorlását lefékezni, az egészségügy további tönkretételét megakadályozni, arról nem született megállapodás – hívta fel a figyelmet Jakab Péter.

– MTI –








hirdetés