Jobbik: Intézkedő rendőröket a kerékpárokra Mezőkövesden!

Mezőkövesd – “A mezőkövesdi Jobbik természetesen üdvözöl minden közbiztonság-javító kezdeményezést, de felhívjuk a figyelmet a pontos diagnózis felállításának és a megfelelő kezelés alkalmazásának fontosságára. Továbbá reméljük, a 8 kerékpáros 8 új rendőrt jelent, és ennyivel nő az állomány létszáma” – a mezőkövesdi Jobbik közleménye.

Jelenleg nem azzal van a probléma, hogy a rendőrség mivel járőrözik, vagy ér ki egy bűncselekmény helyszínére, hanem azzal, hogy kialakulnak törvényen kívüli területek, ahol a törvénytisztelő lakók félelemben élnek, naponta zaklatásnak vannak kitéve, viszont a rendőrök a “vegyen kutyát, riasztót”, “zárkózzon be”, “nem tudunk mit tenni” mondatokon kívül képtelenek cselekedni.

Bízunk benne, hogy a kapitányság nyilatkozata, miszerint fontosnak tartják, hogy idomuljanak, alkalmazkodjanak a településen kialakult szokásokhoz, helyzetekhez, arra vonatkozik, hogy feltérképezik a neuralgikus gócpontokat, és ott többször megjelennek a kerékpáros rendőrök, akik észlelik a kiilleszkedett, megbotránkoztató magatartást, a gyermekveszélyeztetést, a zaklatást, a kóbor állatot, a környezetszennyezést, és minden egyéb bűncselekményt, szabálysértést, majd eljárnak az elkövetővel szemben.

Miért tartjuk ezt fontosnak? Mert látjuk mi történt azokon a településeken, ahol a városunkban is zajló folyamatokat nem állították meg időben: eltűnnek komplett utcák, élhetetlenné válik a település, lincselések zajlanak. Fel kell mutatni a normát minden egyes állampolgár felé, mert nem csak jogaink, hanem kötelességeink is vannak, de jelenleg ez nem mindenkire érvényes.

Továbbra is szorgalmazzuk kutyás rendőrök alkalmazását városunkban a forrónyomos bűncselekmények elkövetőinek hatékonyabb elfogásához, ami jelenleg Miskolcról 2-3 óra késlekedéssel nem valósítható meg.

Lukács Attila, a Jobbik Mezőkövesdi Szervezetének elnöke