Jobbik: hibás kivitelezés, de ki fizeti meg?

Miskolc -Ki fog fizetni a Zöld Nyíl hibáiért? – címmel tartott sajtótájékoztatót a Jobbik.

Jakab Péter jobbikos önkormányzati képviselő már a májusi testületi ülésen is jelezte: a villamosprojekt kivitelezésében több probléma is van. A kérdés azonban az, hogy ezek kijavítását a kivitelező állja, vagy a város – hangsúlyozta. Elmondta azt is, a testületi ülésen erre azt a választ kapta dr. Kriza Ákos polgármestertől, hogy ezt a városnak kell majd kifizetnie. A jobbikos képviselő szerint azonban ezeket a munkákat át kellett, hogy vegye egy műszaki ellenőr, az ő neve ott kell, hogy legyen az átvételi papírokon.

Jakab Péter néhány hibát is kiemelt: elsőként az Újgyőri főtér körforgalmát, ahol a kijutást akadályozza, és torlódást is okoz, hogy kifelé hajtva buszmegálló van, a balra sáv elkanyarodik, és még egy közlekedési lámpa is lassítja a forgalmat. Beszélt arról is, hogy a villamosmegállók balesetveszélyesek, hiszen a zebrák közelébe épültek, így sem az autós, sem a gyalogos nem látja be rendesen az átkelőt.

Jakab Péter azt is kifogásolta, hogy az Újgyőri részen, az építkezés miatt megbontott aszfalt úgy került vissza, hogy nincs szintben, így az autósoknak bukkanókon kell közlekedniük.

ÉM-NSZR