2012.02.9 13:58; Frissítve: 2012.02.9 13:58


Jobbik: a kormány szerint is létezik “cigánybűnözés”

Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy valljon színt és nyilvánosan is ismerje el, amit már eddig is “mindenki tud”, hogy “szociokulturális alapon igenis létezik cigánybűnözés” Magyarországon – jelentette ki csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Jobbik szóvivője.

 

Mirkóczki Ádám emlékeztetett rá, hogy 2011 december 30-án a Magyar Közlöny mellékleteként megjelent Hivatalos Értesítőben Hatala József országos rendőrfőkapitány kiadott egy utasítást “a hivatalos állomány felkészültségének elősegítése, a multikulturális környezetben élők megismerése és megértése, a bűnmegelőzés erősítése, valamint a kölcsönös segítségnyújtás érdekében” címmel, amelyben többek között az szerepel: a megyei (budapesti) rendőr-főkapitányságok vezetői a rendőrség és a roma kisebbségi önkormányzatok közötti együttműködésről, kapcsolattartásról szóló ORFK-utasításban kisebbségi összekötő szerepkörre kijelölt személyt, illetve munkacsoportot bíznak meg. A kisebbségi összekötők felveszik a kapcsolatot “a többségitől eltérő kulturális jegyekkel, magatartási-viselkedési mintákkal, értékrenddel jellemezhető, etnikai, vallási vagy egyéb csoportok, közösségek (…) vezetőivel vagy az adott eltérő kultúrájú közösség képviseletére alkalmas személlyel.” A Jobbik szóvivője szerint ez az utasítás egyértelműen a magyarországi cigányságra vonatkozik és ezzel a főkapitány és a kormány is elismerte, hogy a bűnesetek megelőzése és a bűnüldözés szempontjából igenis speciális figyelmet kell fordítani a cigányságra, vagyis igenis létezik Magyarországon “cigánybűnözés”.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Nyirő József újratemetése – A szervezők továbbra is a temetés megtartására készülnek
Budapest/Csíkszereda, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nyirő József újratemetésének székelyudvarhelyi [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Lukács: nem számolnak atrocitással a vasárnapi szertartáson
Budapest/Székelyudvarhely, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nem számolnak atrocitással vagy bármilyen erőszakkal a [...] tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott [...] tovább »
Pomponlányok fesztiválja
Miskolc - Az ország számos pontjáról érkeztek pomponlány-csapatok Miskolcra, a hétvégére, az I. Magyar [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – elengedték Lukács Csabát
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Öt és fél óra veszteglés után elengedték a korondi rendőrségről [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés