Jobbik: A Fidesz megszavazta, hogy az óvodában fogják felzárkóztatni a szülőket Miskolcon

Akt.:
Jakab Péter és Szilágyi Szabolcs
Jakab Péter és Szilágyi Szabolcs
Miskolc – “Újabb eszement ötletet szavazott meg a Fidesz Miskolcon: olyan fiatal szülőket akarnak felzárkóztatni, akiknek nem sikerült elvégezniük a nyolc általánost. A program nem újdonság, az azonban igen, hogy mindezt egy óvodában tennék” – hangzott el a Jobbik miskolci sajtótájékoztatóján.

Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője elmondta, a miskolci Fidesz azt szavazta meg, hogy egy, az önkormányzat által milliókkal támogatott konzorcium 15 évig ingyen használhassa az avasi Szilvás úti tagóvoda egy részét fiatal szülők felzárkóztatására. A cél papíron az, hogy az „ifjú apák és anyák” elvégezzék az általános iskolát és így beléphessenek a munkaerőpiacra. A programra eddig 113 millió forintot szavazott meg a Fidesz az Avason. Jakab Péter nemcsak mint képviselő, de mint három gyermekes családapa is elfogadhatatlannak tartja, hogy óvodásokat zárjanak össze olyanokkal, akik eddigi életüket a munka, az oktatás és a társadalmi normák világán kívül élték. Vajon mennyire szolgálja a gyerekek egészséges, biztonságos fejlődését, a velük való nyugodt foglalkozást, ha a szomszédban olyanok vannak, akikkel eddig az oktatási rendszer semmit sem tudott kezdeni, tette fel a kérdést.

Ez nemcsak a Jobbik, de nagyon sok aggódó szülő véleménye is, akik az érintett óvodába járatják a gyermekeiket. Ezt már Szilágyi Szabolcs, a Jobbik avasi önkormányzati képviselője mondta. A politikus szerint reális veszély, hogy a gyerekeket a szülők inkább más óvodába fogják járatni, minthogy kitegyék őket a legkülönfélébb inzultusnak. Arról nem is beszélve – tette hozzá –, hogy a programban részt vevők minden bizonnyal nem tesznek jót a környék közbiztonságának sem, vagyis várhatóan nőni fog a garázdaság, lopás és kábítószerezés mértéke. A képviselő a választókerületében élők nevében arra kérte a Fideszt, ne vakítsa el őket a 113 milliós program, és az avasiak, de legfőképp az óvodások érdekében vonják vissza döntésüket a legközelebbi közgyűlésen.

Jobbik Miskolci Alapszervezete

Jakab Péter
Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke,
miskolci frakcióvezetője








hirdetés