Jobbik: A Fidesz elűzi a miskolci nyugdíjasok gyermekeit – Videó

Akt.:
"Bérrendezés nélkül Miskolc 60 ezer nyugdíjas és 60 ezer segélyes városa lesz"
"Bérrendezés nélkül Miskolc 60 ezer nyugdíjas és 60 ezer segélyes városa lesz"
Miskolc – A Fidesz megalázó bérekkel üldözi el Miskolcról a nyugdíjasok gyermekeit, így egyre több időskorú szülő marad egyedül. A Jobbik szerint a Fidesz álszent módon Salkaházi-programmal tetszeleg a nyugdíjasok előtt, miközben családokat szakít szét.

Az idősekről való gondoskodás nem a Salkaházi-program ingyen koncertjeivel kezdődik, hanem azzal, hogy a nyugdíjasok gyermekeit nem üldözi el a városvezetés a megalázóan alacsony bérekkel, mondta szerdai sajtótájékoztatóján Jakab Péter. A Jobbik frakcióvezetője szerint a Fidesz azoktól fosztja meg az időseket, akik a legfontosabbak egy szülő számára: a gyermekeiktől, azoktól, akikre nyugdíjas éveik alatt leginkább támaszkodhatnának. Hozzátette azt is, a Fidesz regnálása óta 9 ezer ember hagyta el Miskolcot, ami jól mutatja, a kormánypárt semmilyen jövőképet nem tud, és nem is akar mutatni a munkaképes korú lakosságnak. „A Fidesz ma már csak a 35 ezer nyugdíjas megvásárlását célzó Salkaházi-programmal és a saját önfényezésével van elfoglalva” – fogalmazott Jakab.

Mint mondta, a Salkaházi-programmal a választást ugyan meg lehet nyerni, de Miskolcot nem lehet megmenteni. Ahhoz a dolgozók megbecsülésére is szükség lenne. Jakab Péter hangsúlyozta azt is: senki sem sajnál évi 10 ezer forintot azoktól az idősektől, akik felépítették Miskolcot, de ha eközben 3 ezer forint sem jut a nyugdíjasok dolgozó gyermekeire, nem lesz, aki tovább építse a várost. A Jobbik szerint az, aki gondoskodni akar az idősekről, megfelelő bérekkel gondoskodik az idősek gyermekeiről is, erre azonban a városvezetés nem hajlandó, amit jól mutat, hogy 3 ezer holding-dolgozó 3 ezer forintos béremelést sem kap, noha messze az országos átlag alatt keresnek.

– Jakab Péter, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke, miskolci frakcióvezetője –


Jobbik: Miskolc jövőjét nem lehet csak multikra építeni

Miskolc – A Jobbik többször felhívta a városvezetés figyelmét: nagyon kockázatos kizárólag autóipari beszállítókra építeni Miskolc gazdaságát. Az utóbbi időszak botrányai nyilvánvalóvá tették a nemzetközi multicégektől való függés veszélyeit, hiszen egy csődhelyet vagy általános gazdasági visszaesés alkalmával miskolciak tömegei kerülhetnek az utcára, mondta hétfői sajtótájékoztatóján Badány Lajos.

Jobbik: Mindennek van határa – Az országnak és az emberek munkabírásának is

Miskolc – Mindennek van határa: Magyarországnak is, amit meg kell védeni, és az emberek munkabírásának is, ami megköveteli, hogy a férfiak is nyugdíjba mehessenek 40 év munka után. Erről beszélt Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke Miskolcon tartott lakossági fóruma előtt.

Jobbik: Megvédjük a miskolci nyugdíjasokat a Fidesztől

Miskolc – A Fidesz frakcióvezetője pénteki közleményében arról ír, hogy a Salkaházi-programot meg kell védeni a Jobbiktól. Valójában a nyugdíjasokat kell megvédeni a Fidesztől.

Fidesz-KDNP: Megvédjük a miskolci Jobbiktól a Salkaházi programot

Miskolc – A Salkaházi Sára programban résztvevő miskolci nyugdíjasok az elmúlt napokban számtalan módon és fórumon adtak hangot mélységes felháborodásuknak.








hirdetés