Jobbik: a belügyminiszter költözzön a Lyukóvölgybe

Miskolc – „Legyen az „ékszerdoboz” a belügyminiszter új munkahelye!” – így kezdte szerdai sajtótájékoztatóját Badány Lajos, a Jobbik miskolci alelnöke, aki azt kifogásolta, hogy szemben több vidéki nagyvárossal, Miskolcra jelen állás szerint egyetlen minisztérium sem akar költözni.

„Jellemző Miskolc lobbierejére, miként az MSZP-s városvezetés az MSZP kormány idején, úgy a fideszes városvezetés a Fidesz kormány idején sem volt képes központi forrásokat biztosítani településünknek, bekapcsolni azt az ország vérkeringésébe. Jelzésértékű ugyanakkor, hogy a hírek szerint Csöbör Katalin fideszes és Varga László szocialista országgyűlési képviselők nagykoalícióban lobbiznak azért, hogy – ha már a miskolciak nemet mondtak a Világsátorra – a Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) jöjjön Miskolcra” – mondta. (A két országgyűlési képviselő nem nevezett meg egyetlen tárcát sem, az EMMI Miskolcra telepítése Észak-Agora levelezőinknek volt az ötlete – a szerk.) A Jobbik ezzel szemben azt szeretné, hogy Miskolcra a Belügyminisztériumot költöztessék, hangsúlyozta Badány.

ÉM