Jobb segíteni, mint kallódni

Segítő kezek
Segítő kezek - © Fotó: Magánarchívum
Miskolc – A társadalmi misszió lényege megmutatni, hogy lehet tisztességesen, szeretetben élni.

Átfogó missziós munkát végez évek óta a megyében a Tiszáninneni Református Egyházkerület Tirekifije. 2018 márciusában bekapcsolódtak egy európai uniós pályázatba is, ami tőlük a „Jobb, mint” nevet kapta. Ezen keresztül 150 fiatal számára biztosítanak B kategóriás jogosítványt és nyelvi képzést, heti húsz óra önkéntesség fejében.

– A projekt célja, hogy megtaláljuk azokat a bizonytalan 18 és 22 év közötti fiatalokat, akik az érettségi évében még nincsenek tisztában vele, hogy milyen irányba szeretnének továbbtanulni – mondta ifj. Csomós József református lelkész és ifjúsági referens.

Önismeret és tapasztalat

– Fél évtől egy éves intervallumig terjedő időszakot biztosítunk, mialatt értelmesen eltöltött szolgálati időt alakítunk ki és többirányú kompetenciafejlesztést végzünk. A jelentkezőknek jogosítvány megszerzésére személygépkocsi vezetéséhez, illetve 90 órás intenzív nyelvi kurzus keretében angol és német nyelv tanulására nyílik ingyenesen lehetőségük a középfokú nyelvvizsgához. Összességében fél millió forint értékben kapnak így támogatást a hozzánk jelentkezők. Azt valljuk, hogy az önkéntesség során a résztvevők önismeretet és hasznos tapasztalatokat gyűjtenek, amelyek hozzásegítik őket reális továbbtanulási célok megvalósításához, ezért kapta a projekt a „Jobb, mint” nevet – tudtuk meg.

Megkérdeztük milyen típusú munkákba kapcsolódhatnak be a program résztvevői.

– Az önkéntes szolgálat bázisa az Ifjúsági Centrumunk, ahol a jelentkezők részt vehetnek a napi munkában és ügyeletet is vállalhatnak. Alapvetően a kortárs segítés hatékonyságában hiszünk, ezért korrepetálásban való részvételre és játszóházi feladatokra buzdítjuk őket, amivel a kamaszok önbecsülését is szeretnénk erősíteni. Emellett nem hagyjuk, hogy egyedül maradjanak a feladataikkal, ezért személyes mentort rendelünk melléjük. Közel huszonöt fiatal kapcsolódott be eddig a programba, de várunk további jelentkezőket, akik hallgatói jogviszonnyal még nem, érettségivel azonban már rendelkeznek és megfelelnek a jobbmint.hu alatt olvasható kritériumoknak – mutatta be az ifjúsági referens.

Helyi közösségfejlesztés

– Az a tapasztalatunk, hogy ha valaki beleszeret az önkéntes munkába, akkor a saját, helyi közösségét tovább fogja erősíteni akkor is, ha már nem kap cserébe semmilyen juttatást. Mi a vidéki fiatalokat sem szeretnénk kizárni, ezért az útiköltséghez szintén támogatást tudtunk nyújtani. Mégis jobban örülnénk neki, ha mindenki a lakhelyén találna magának értelmes feladatot, ezért helyi szervezetekkel is együttműködünk. Missziós látásunk szerint az egyháznak nem csak az a célja, hogy híveket gyűjtsön. Az embereket azért igyekszünk elérni, hogy Krisztus példáján keresztül megmutassuk nekik, hogyan lehet tisztességesen élni és szeretni a másikat – mondta a lelkész.

ÉM-DA


Fotó: tirek.hu
Miskolc - Öt éve a Kontraszt­kiállításon tizenháromezer fiatalt értek el az ifjúságvédelemmel.Októbertől megújul és kibővül a Tirekifi Ifjúsági Centruma, amely hármas jelszavával „megtalálni, megerősíteni és megbízni” keresi a fiatalokat ifjúságsegítő és missziós munkája során az egész Tiszáninneni ...