Jobb, hogy idegenben

Jobb, hogy idegenben
Vágó Attila, a Diósgyőr szakvezetője szerint háromesélyes a REAC – Diósgyőri VTK bajnoki.

A Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapata a REAC vendégeként kezdi a 2008/09-es szezont szombaton 20 órától. A piros-fehérek vezetőedzője, Vágó Attila úgy véli: jobb, hogy idegenben mutatkozik be a csapat a bajnokságban.

– Ismerem és a csapat jelentős része is ismeri a diósgyőri közönséget, azt, hogy mindenkori elvárás a játékosokkal szemben, hogy tegyenek meg mindent a győzelemért, hogy a saját teljesítményük maximumát nyújtsák a meccseken – mondta Vágó Attila, a DVTK vezetőedzője.
– De sok az új játékos a keretben, akiknek nem csak egymás képességeivel, de a szurkolói elvárásokkal is tisztában kell lenniük, és mivel biztos vagyok abban, hogy sok diósgyőri drukker szurkol majd a csapatnak már a REAC ellen, így ízelítőt kapnak majd abból, hogy mi vár rájuk az első hazai mérkőzésen.
Emellett az sem mellékes, hogy egy esetleges hazai kezdésnél nagyobb a nyomás a játékosokon, a szurkolók által támasztott győzelmi kényszer miatt, és véleményem szerint idegenben felszabadultabban futballozhatnak a játékosok. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a REAC vendégeként nem a győzelem a cél. Nyerni szeretnénk, de az esélyeket tekintve azt mondom: háromféle kimenetele lehet ennek a bajnokinak.

Idő és türelem

Vágó Attila azt mondta, hogy több oka van annak, ami miatt háromesélyesnek tartja a mérkőzést.

– Átalakult a rákospalotai csapat az előző évhez képest, rutinos labdarúgó érkeztek hozzájuk Lisztes Krisztián és Balaskó Iván személyében, de persze voltak távozóik is – mondta a DVTK szakvezetője. – De mi ez a változás ahhoz képest, ami nálunk történt?
A DVTK keretét jelenleg 29 játékos alkotja, és ha a korábban is a DVTK kötelébe, az NB III-as csapathoz tartozó Bokros Tibort nem tekintem új fiúnak, akkor is 14 új játékos csatlakozott hozzánk. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy új csapatot kell építeni. Hagy mondjak egy érdekességet: abból a csapatból, amelyik egy éve az első bajnokiját játszotta a tavalyi évadban, csupán egy labdarúgó, a kapus Köteles László lesz kezdő a REAC ellen. De ha az előző szezont befejező csapatot veszem figyelembe, akkor az látszik, hogy ezen a hét végén hat új játékos kerül be a kezdőcsapatba.
A baj az, hogy a csapatépítés nem megy egyik percről a másikra, ezt a diósgyőri szurkolók is nagyon jól tudják, hiszen az elmúlt években több ilyen folyamatot is láthattak. De nem mondhatok én sem mást, mint a korábbi ilyen helyzetben lévő edzők: a csapatépítéshez idő, és türelem kell.

Több öröm

És, hogy miként áll jelenleg a csapatépítés terén a DVTK, hogy sikerült a felkészülés, és mire lehet képes ebben a szezonban a csapat?

– A csapatépítés folyamatban van, arra pedig, hogy miként sikerült a felkészülés a szezon végén lehet majd pontos választ adni – mondta a DVTK szakvezetője. – Abban biztos vagyok, hogy a tavalyi 13. helynél előrébb fog végezni ebben az új összetételben a csapat, vagyis a drukkereknek több okuk lesz az örömre a 2008/09-es évadban.
Optimista vagyok, mert minden egyes posztra van két játékosunk, vagyis versenyhelyzet van a csapaton belül. A keretet alkotó játékosok életkora is jó, hiszen a fiataloktól a 30 év feletti rutinos labdarúgókig minden korcsoport megtalálható. Nagyon remélem, hogy már a bajnokság elején lesznek sikerélményeink, mert az önbizalomra szükség lenne.








hirdet�s