Jobb félni…
Jobb félni...
Éppen ennek kapcsán mesélte az egyik település polgármestere: „Mindez arra is jó volt, hogy megtudtuk, mennyi szerencsétlen, szegény ember, család él a lakóhelyünkön.” Valóban (különösen vidéken) is kétfajta rászoruló él. Egyik, aki szégyelli helyzetét, restell segítséget kérni. mindent elkövet, hogy legalább a látszatot fenntartsa. Mert, mit szólnak az emberek? Régen ugyanis nagy szégyen volt, ha nem került kenyér az asztalra, vagy kihűlt a tűzhely. Annak rendszerint szubjektív okai voltak, az illető hanyagsága, nemtörődömsége, italozása vezetett ehhez az eredményhez. Ma viszont bárki kerülhet – elég egy munkanélküliség, megspékelve egy kisebb kölcsönnel) – padlóra.
A másik réteg, a gátlástalan, akik semmit sem tesznek sorsuk jobbításáért. Megszokták, és el is várják, hogy rajtuk majd segít az állam, az önkormányzat, a segélyszervezetek. Nem törődnek a jövővel, egy kicsit olyanok, mint a mesebeli tücskök. Tavasszal, nyáron, ősszel „csak úgy élnek”, nem gondolkoznak előre. Kényelmes magatartásukból felébredve, ha ott baj, ők kiabálnak a legjobban segítségért!
Visszatérve a fagyra, hóra, valóban érdemes odafigyelni mindenre, hisz az értékek még pótolhatóak, de az emberi élet nem.
- Dankó Mihály -
