2012.02.4 11:20; Frissítve: 2012.02.4 11:20


Jobb félni…

Jobb félni... Jobb félni...
Ismerőseim, kicsit bosszúsan rótták fel nekem, hogy ti ott a médiában, mindent túl lihegtek. Már a csapból is a hétvégi hideg, havas időjárással való ijesztgetés folyik. Valóban, igen ritka módon, összefogott az ország, s elhiszik a meteorológiai előrejelzéseket, a megjósolt esetleges zord, sok veszélyt is rejtő hideg, havas, szeles időt. Ennek megfelelően, megteszik a szükséges óvintézkedéseket. Dankó Mihály jegyzete

Éppen ennek kapcsán mesélte az egyik település polgármestere: „Mindez arra is jó volt, hogy megtudtuk, mennyi szerencsétlen, szegény ember, család él a lakóhelyünkön.” Valóban (különösen vidéken) is kétfajta rászoruló él. Egyik, aki szégyelli helyzetét, restell segítséget kérni. mindent elkövet, hogy legalább a látszatot fenntartsa. Mert, mit szólnak az emberek? Régen ugyanis nagy szégyen volt, ha nem került kenyér az asztalra, vagy kihűlt a tűzhely. Annak rendszerint szubjektív okai voltak, az illető hanyagsága, nemtörődömsége, italozása vezetett ehhez az eredményhez. Ma viszont bárki kerülhet – elég egy munkanélküliség, megspékelve egy kisebb kölcsönnel) – padlóra.

A másik réteg, a gátlástalan, akik semmit sem tesznek sorsuk jobbításáért. Megszokták, és el is várják, hogy rajtuk majd segít az állam, az önkormányzat, a segélyszervezetek. Nem törődnek a jövővel, egy kicsit olyanok, mint a mesebeli tücskök. Tavasszal, nyáron, ősszel „csak úgy élnek”, nem gondolkoznak előre. Kényelmes magatartásukból felébredve, ha ott baj, ők kiabálnak a legjobban segítségért!

Visszatérve a fagyra, hóra, valóban érdemes odafigyelni mindenre, hisz az értékek még pótolhatóak, de az emberi élet nem.

- Dankó Mihály -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Szabolcs-Szatmár-Bereg
Különleges Gyermeknap
Nyíregyháza - Kötetlen játékkal, kézműves foglalkozással és bábjátékkal vártak minden érdeklődőt [...] tovább »
Evangélikus beavatás Nyíregyházán
Nyíregyháza - Dr. Fabily Tamás az Északi Evangélikus egyházterület püspöke a hajdú-szabolcsi evangélikus [...] tovább »
Kettős tragédia a frontális ütközés nyomán a 36-os főúton
Tiszavasvári és Újtikos között kellett teljes szélességében lezárni a 36-os főutat szombat délután mert egy [...] tovább »
Hagyományok felelevenítése Mezőladányban
Mezőladány - Tegnap, 2012. május 25-én Mezőladányban nem mindennapi események szem–és fültanúi lehettek, [...] tovább »
Ugra-bugra vidámság Tiszanagyfaluban
Tiszanagyfalu - Nagyon sikeres gyermeknapot rendeztek a helyi iskola és óvoda közös udvarán szombaton Tiszanagyfaluban. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés