Sport

2012.10.05. 07:35

Nagyon bizonyítana a Diósgyőr

Pénteken 19 órától DVTK – MTK Budapest mérkőzést rendeznek az Andrássy úton a labdarúgó NB I 10. fordulójában. A mérkőzésről élőben tudósítunk.

Pénteken 19 órától DVTK – MTK Budapest mérkőzést rendeznek az Andrássy úton a labdarúgó NB I 10. fordulójában. A mérkőzésről élőben tudósítunk.

Csütörtökön 16 órára volt kiírva a piros-fehérek tréningje, amely előtt szerettük volna megkérdezni a szeptember 12-én leigazolt Rudolf Gergelyt, hogy milyen egészségi, fizikai állapotban van, ám az Olaszországból hazatért támadó (most) nem kívánt nyilatkozni honlapunknak. A csatár még az őt bemutató sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, körülbelül két-három hétre szüksége van ahhoz, hogy erőnlétileg utolérje magát és bevethető állapotban legyen, igen ám, csakhogy a múlt csütörtöki foglalkozás közben meghúzódott – és így csupán kondizni tud.

Gallardo: húsz nap

Megjelent viszont a klubházban Francisco Gallardo, akit még szeptember 1-jén, a Győr elleni találkozón kellett lecserélnie Sisa Tibor vezetőedzőnek. A spanyol középpályás az elmúlt egy hetet otthon töltötte, és amikor csütörtökön arról faggattuk, hogy húzódása mikorra jöhet rendbe, húsz napot jelzett, mint a gyógyuláshoz feltétlenül szükséges idő. José Luque hosszabb ideje Spanyolországban van; ő hasfalsérve miatt utazott haza, míg a múlt héten családi tragédia történt, elveszítette édesanyját (amely miatt a pénteki bajnoki gyásszünettel indul). Hogy neki pontosan mikor kell újra edzésre jelentkeznie Diósgyőrben, nem sikerült megtudnunk. Ezen három futballistán kívül sérülés miatt nem tagja az MTK elleni keretnek Igor Gal, valamint a Ferencváros elleni összecsapáson kiállított és eltiltott Vági András.

– Az MTK nagyon jól kezdte az idényt, vezették a tabellát és most is előttünk vannak – mondta Sisa Tibor vezetőedző. – Fiatalok és rutinos játékosok alkotják a keretüket, évek óta kialakult stílusban futballoznak. Éppen ezért jó minőséget képviselnek, a labdabirtoklásra alapoznak. A múltkori és a mostani mérkőzés közel volt egymáshoz, így a héten nagy hangsúlyt fektettünk a mentális felkészülésre, felkészítésre. Látom a csapaton, hogy nagyon szeretne bizonyítani...


[poll id="240"]


Jelenjenek meg a gyakoroltak

A szakvezetőnek felhoztuk a góltalanságot is, az eddig elért hét találatot:

– Nem titok, sokkal többet várok a játékosoktól a támadások terén, mint eddig, sokkal több befejezett akciót. Az elmúlt napokban ennek megfelelően gyakoroltunk a tréningek során, remélem, hogy ezek meg is fognak jelenni az MTK ellen.


A várható összeállítás:

A Diósgyőr tervezett együttese péntek estére: Rybansky – Vadász, Hanek, Rakovic, Gohér – Takács, Elek – Gosztonyi, Fernando, Bacsa – Tisza.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!