Jó helyzetből várhatja a folytatást az MVFC

Berettyóújfalu – Lejátszották a férfi futsal Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzéseit szerdán a csapatok. Az MVFC-Berettyóújfalu a Nyírgyulaj együttesével mérkőzött meg hazai pályán. A Mezei-Vill már félidőben 4–0-ra vezetett, majd 6–1-re húzta be a meccset, ezzel szinte már bebiztosítva a helyét a Final Fourban.

A DEAC is otthon szerepelt, a Haladás látogatott a DESOK-ba. A debreceniek jól játszottak, gólt ellenben nem sikerült szerezniük, 3–0-ra győztek a szombathelyiek. A visszavágókat február 6-án rendezik. Elek Gergő, a debreceniek edzője a klub honlapjának nyilatkozva elmondta, szerinte még nem dőlt el a továbbjutás, akár egy kamikáze játék is beleférhet náluk.

A Dunaferr 7–2-re verte a Csömört, a Veszprém–Szigetszentmiklós összecsapást pedig később, január 23-án rendezik majd meg.

HBN