„Jó érzés látni, hogy mennyire örül a gazdi, ha meggyógyul a kedvence”

Dr. Vass Andreának nemcsak szakmája, hanem élete fontos része, hivatása is a gyógyítás.
Dr. Vass Andreának nemcsak szakmája, hanem élete fontos része, hivatása is a gyógyítás. - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Már kisgyerekként is állatorvos szeretett volna lenni: segíteni akart. Interjú Dr. Vass Andreával, aki 2016 végén elnyerte a Kedvencek állatorvosa-díjat.

Kedvencek állatorvosa. Ő dr. Vass Andrea, aki 2016 végén nyerte el ezt a címet az országos megmérettetésen, ahol 323 kollégáját előzte meg. Andrea Miskolcon, a Népkerti állatklinikán dolgozik állatorvosként, a szembetegségekre specializálódott.

Hamarosan lesz egy kutyán­­k is, a menhelyről választjuk.” Dr. Vass Andrea

Pontosan milyen versenyről van szó?

Dr. Vass Andrea: A Bayer nevű gyógyszercég írja ki évente a pályázatot az internetes felületén. Az állatorvosok regisztrálhatnak, és a gazdik szavazata dönt, hogy ki kapja a díjat. Tavaly én lettem a nyertes, év végén volt a hivatalos díjátadó. Májustól lehetett szavazni, én valamikor augusztusban regisztráltam. Kiderült, 324 állatorvos közül én kaptam a legtöbb voksot. Nagyon jó érzés volt.

Ön szerint minek köszönheti a sikert?

Dr. Vass Andrea: Úgy gondolom, hogy nagyon jó a kapcsolatom a gazdikkal. Nagyjából három éve dolgozom itt, a népkerti rendelőben, most már elég sokan ragaszkodnak személy szerint hozzám. A gyógyítás nemcsak a szakmám, de egyben a hivatásom is, az életem fontos része, talán ezt tükrözi vissza az eredmény is.

Mikor döntötte el, hogy ezt a hivatást választja?

Dr. Vass Andrea: Soha nem is akartam mással foglalkozni. Sajókápolnán nőttem fel, ahol a nagyszüleim gazdálkodó emberek voltak. Bőven volt állatuk, tehén, ló, sertés, baromfi és persze kutya, macska. Sosem voltam állatgyűjtögető, nem vittem haza kutyát-macskát, de hatalmas segíteni vágyás volt bennem.

Gyógyítgatta az állatokat?

Dr. Vass Andrea: Inkább csak ott voltam mindig, ha történt valami, minden érdekelt az állatok körül, tudatosan készültem. Majd a Földesbe, biológiatagozatra jelentkeztem, amit imádtam, akárcsak a kémiát, mindig nagyon jó tanáraim voltak. Később Budapestre jártam egyetemre, aztán Pesten dolgoztam egy kisállatrendelőben, majd egy gyógyszercég után Székesfehérvár következett, ahol egy éjjel-nappal működő állatkórházban helyezkedtem el. Utána Máltán dolgoztam másfél évig.

Izgalmasan hangzik…

Dr. Vass Andrea: Az is volt. Ott is egy éjjel-nappali állatkórházban dolgoztam, jó kaland volt sok-sok munkával. Egy olyan állatorvos üzemeltette a kórházat, aki Magyarországon végzett, ő adott fel hirdetést, hogy kollégákat keres. A párom sokkal belevalóbb, mint én, bár nem szakmabeli, de többször élt külföldön, ő beszélt rá, hogy pályázzam. Sikerült. Honvágyam volt a kezdetektől, így tudtam, hogy nem fogok kinn maradni, de a munkát nagyon szerettem. Amikor hazajöttünk, született meg a kisfiam, aki már négyéves.

Miben volt más Máltán állat­orvosként dolgozni?

Dr. Vass Andrea: Nagyrészt ugyanolyan, mint itthon, de minden nemzetnek megvannak a maga állattartó sajátosságai. Sokkal több a cica, és rengeteg a vadon élő macska is. Őket is kezeltük, műtöttük, féregtelenítettük, majd visszaengedtük a szabadba. Volt egy-két egzotikus betegség, ami nincs Magyarországon, ezeket főleg a kullancsok terjesztik, és félő, hamarosan itt is megjelennek.

Mindig kisállatokkal szeretett volna foglalkozni?

Dr. Vass Andrea: Gyerekként úgy gondoltam, hogy lesz majd egy dzsipem, kockás ingem, lesz egy saját marha­telepem, és mint ahogy gyerekként láttam az állatorvostól, járom majd a falvakat. De aztán több okból sem így alakult. Egyrészt megváltozott, szinte megszűnt a háztáji haszonállattartás, másrészt pedig nő vagyok, mindig is szerettem volna családot, és ez a hivatás még így is nehezen összeegyeztethető a családi élettel. És aztán beleszerettem a szemészetbe, így nem volt kérdés, hogy a kisállatokat választom.
A szemészetre specializálódott. Miért?

Dr. Vass Andrea: Az állatorvosok állatfajonként specializálódnak, én kisállatgyógyász klinikus állatorvos vagyok, de van, aki marha-, ló-, sertés-, vagy mondjuk élelmiszerhigiénia-, járványtanvonalon indul el. A további specializálódás nem kötelező, de én úgy gondoltam, hogy szeretném valamilyen területbe jobban beleásni magam: ez önképző módon történik Magyarországon konferenciák, tankönyvek útján. És jól döntöttem, mert a gazdik igényesebbé válásával egyre inkább megnő az igény a szakosodott állatorvosok iránt is. A szemészet egyébként eléggé műszerigényes, ezeknek a beszerzésével lehet tovább fejlődni. Egy-egy új műszerrel egyre több betegséget lehet felismerni. A Kedvencek állatorvosa-díjjal egyébként pénzjutalom is járt, amit a praxisomba fordítottam, kicsit kipótolva egy réslámpát vettem belőle, aminek segítségével 10–16-szoros nagyítással lehet vizsgálni a szemet. Hatalmas segítség, nem is tudom, hogyan éltem nélküle. Most már egyre többször és többen keresnek meg szemészeti problémákkal.

Milyen jellegű betegségek ezek?

Dr. Vass Andrea: Szaruhártya-sérülések, szemhéjállási problémák, szaruhártyafekélyek. Sokszor szemcseppekkel, gyógyszerekkel kezeljük, de elég gyakoriak a mikroszkópos, nagyító szemüveges műtétek is. Náluk is van szürkehályog, zöldhályog, mint az embereknél.
Addig míg az ember el tudja mondani, hogy mi a baja, az állatok erre képtelenek. Hogyan tudja mégis kideríteni?

Dr. Vass Andrea: Elsősorban a tulajdonos megfigyelései, az általa elmondott tünetek a kiindulópont. Fokozottan fontos a részletes, mindenre kiterjedő fizikális vizsgálat, közben figyeljük az állat reakcióját. Bár nem tudnak beszélni, de a fájdalmat, kellemetlenséget jelzik, ami számunkra is egyértelmű.

Megismerik az állatok?

Dr. Vass Andrea: Rengeteg beteggel tartom a kapcsolatot, van, akit kiskutya kora óta ismerek, láttam felnőni. Nemrég olyan beteg járt nálunk, akinek az anyukáját és apukáját is műtöttük. És igen, előfordul, hogy felismernek negatív és pozitív értelemben is. Van kutya, amely azt sem tudja, hogyan nyaljon körbe, annyira elfogadó, és akad olyan, amelyik ha a városban találkozunk is, elbújik, annyira fél. Rettenetesen tudnak félni. De még a szüleim kutyája is. Már a házban felszívom a vakcinát, a zsebemben van a tű, rám néz, és tudja, hogy mi lesz. Már retteg.

Vannak saját állatai?

Dr. Vass Andrea: Két cicánk van, Szirmabesenyőben, kertes házban élünk. Az egyik cica a menhelyről került hozzánk, a másik a Vasgyárból, egy udvarra bedobott talált macska volt. Hamarosan lesz egy kutyánk is, a menhelyről választjuk.

Fontosnak tartja, hogy onnan legyen?

Dr. Vass Andrea: Igen. Úgy gondolom, ha valaki boldog lehet nálunk, akkor miért ne onnan legyen boldog. Háromszáz fölötti a kutyalétszám a menhelyen, mind­egyikük megérdemelné, hogy szerető családja legyen. Persze a kisfiam is beleszól majd a választásba, neki egy kis Chase kell a Mancs őrjáratból. Ez egy németjuhász-jellegű kutya, ő a legokosabb és a legügyesebb, gyanítom, hogy találok majd ilyet. Érdekes egyébként, hogy a kisfiam félt a kutyáktól. Bele voltam betegedve, hogy mi lesz, még a rendelőbe sem tudtam behozni. Szerencsére ez elmúlt. Az állatmenhelyet működtető Állatsegítő Alapítvány egyik alapítója egyébként a klinika tulajdonosa, dr. Gulya Angéla. Mi látjuk el ott is az állatorvosi munkát. Az egyik kolléganőm dolgozik a telepen nap mint nap, hozzám főleg akkor kerülnek az állatok, ha szemészeti problémájuk van.

Említene olyan esetet, ami szakmailag nagyon emlékezetes marad?

Dr. Vass Andrea: A múltkoriban egy átlyukadt szaruhártyát sikerült úgy megfoltozni, hogy alig maradt nyoma. Máskor egy alig látható tövis ment egy kutya szaruhártyájába, ki tudtam szedni. Nagyon jó érzés látni, hogy mennyire tud örülni a gazdi, ha meggyógyul a kedvence. A múltkoriban egy spániel került hozzám egy másik városból. Annyit mondtak róla, hogy bizonytalanul mozog. Jól átvizsgáltuk, kiderült, hogy nem lát. Szerencsére gyulladáscsökkentőkkel kezelhető volt. Az a jó egyébként, hogy egyre több kolléga tudja, hogy ha szemészeti problémája van a kisállatnak – kezeltem már a kutyán, macskán kívül nyulat, hörcsögöt, tengerimalacot, sőt madarakat is –, akkor hozzám lehet küldeni. Van egy szemészeti egyesületünk, ahol mindenféle szakmai irigység nélkül segítjük egymás munkáját. Vallom, hogy ez a fejlődés útja, nem a tudásféltés.

A megyénkre nagyon is jellemző, hogy szegények az emberek, az állatok gyógyítása pedig nem olcsó. Tapasztalnak-e olyat, hogy valamely állatot azért nem lehet meggyógyítani, mert nincs rá pénze a tulajdonosnak?

Dr. Vass Andrea: Ez nem csak a megyére jellemző. Igen, vannak anyagi korlátok, volt rá példa, hogy valaki hitelt vett fel egy-egy műtétre. És igen, előfordul, hogy megmondják, mennyit tudnak rászánni a gyógyításra. És akkor bár tudjuk, hogy szükség lenne ultrahangra, röntgenre és laborra is, döntenünk kell, hogy a három közül melyik a legfontosabb, mivel leszünk előrébb.

Külföldön sok helyen biztosítást lehet kötni a kisállatokra…

Dr. Vass Andrea: Nálunk is van ilyen lehetőség, de még nem nagyon jellemző, úgy 100 állattartóból kettőnek, ha van biztosítása.

Mi lehet az oka?

Dr. Vass Andrea: Kevesen tudnak róla. Pedig nem nagy összeg, havi 1-2 ezer forint, a lakásbiztosítással együtt is lehet kötni. Természetesen a tervezett dolgokra, például a vakcinázásra nem lehet igénybe venni, de jó a betegségekre, balesetekre.

Mi az, amire felelős állattartóként oda kellene figyelnünk?

Dr. Vass Andrea: Léteznek oltások a leggyakoribb fertőzések ellen, ezeket érdemes beadatni, mert ha elkapja a kedvencünk, akár végzetesek is lehetnek. A legfontosabbak közé tartozik a féreghajtás, azt ugyanis akár mi is elkaphatjuk. Fontos a kullancs elleni védekezés is – itt vagyunk a Bükkben, itt az Avas, a Népkert, a rengeteg fa – 10-ből 4-5 vérszívó fertőzött lehet. Az okozott betegséget kiválóan meg lehet előzni, ha bármilyen módon védekezik a gazdi. A kutyáknál a szúnyogok miatt szívférgesség is kialakulhat, egyre több ilyen esetünk van. Ez a betegség nemrégiben jelent meg hazánkban. Sajnos, mivel változik az éghajlat, sok olyan további betegség megjelenése is várható, amelyek eddig nem voltak.

– Hajdu Mariann –


Névjegy

Dr. Vass Andrea

– Sajókápolnán született

– A Földes Ferenc Gimnázium biológia­tagozatán tanult

– Kisállatgyógyász klinikus állatorvos, szemészetre specializálódott

– A Népkerti Állatklinika állatorvosa

– Szirmabesenyőben élnek, egy négyéves kisfiú édesanyja








hirdet�s