Jó barátok lettek a tanítványokból

A korábbi tanítványok nem feledkeztek el Pénzes József nyolcvanadik születésnapjáról, a torta pedig mi mást formálhatott, mint kosárlabda-pályát
A korábbi tanítványok nem feledkeztek el Pénzes József nyolcvanadik születésnapjáról, a torta pedig mi mást formálhatott, mint kosárlabda-pályát
Nyíregyháza – Pénzes József legnagyobb boldogsága, hogy szerető család és egykori, hálás kosarasok veszik körül.


Nem tudták, pontosabban nem is akarták meglepni. Pénzes József, a hajdani Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolai SC alapítója, elnöke és kosárlabda-csapatának edzője tanítványai körében már megünnepelte a nyolcvanadik születésnapját, amely majd a nyáron köszönt rá. De mivel a tanár úr a nyári hónapokat második otthonában, Leányfalun tölti, a korábbi kosarasok úgy döntöttek, már most felköszöntik.

A tanári pálya felé fordult

– A hetvenedik születésnapomra még meglepetésbulit szerveztek az egykori játékosaim, most viszont nem árultak zsákbamacskát, jó előre közölték, hogy még a nyári szabadságolások előtt fel akarnak köszönteni – mondta Pénzes József, akinek tiszteletére persze, hogy kosárlabdáztak egyet az összegyűlt korábbi tanítványok.

– Azt kell mondanom, nincs is attól nagyobb boldogság, hogy az egykori játékosaim, akik mostanra már a barátaim és vannak köztük nagyapák is, rendre megemlékeznek a kerek évfordulóimról. A másik, ami meghatódottsággal tölt el, az, hogy gyönyörű családom van. A feleségemmel ötvennégy éve élek boldog házasságban, két lányom és négy unokám van, velük majd a nyáron ünnepeljük meg a jeles alkalmat.

Pénzes tanár úr elárulta, hetvenévesen elkezdte papírra vetni élete történetet, és ha minden jól megy, nemsokára kötet alá tudja rendezni a leírtakat. Hogy milyen mérföldkövei voltak az eseménydús életpályának? Nagy, tizenegy gyermekes családba született, 1956-ban érettségizett az akkori közgazdasági technikumban. Ott Fiedler Barna testnevelő tanártól kapta meg a sport szeretetét és sokoldalúságát, a szertorna mellett sok minden másba belekóstolt, és végül a tanári pályát választotta, második nekifutásra fel is vették a Testnevelési Főiskolára.

Micsoda pályaavatók!

Pályája elején a mezőgazdasági főiskolára került, ahol kollégiumi nevelőként dolgozott, majd többedmagával látott hozzá a testnevelési tanszék és a hozzá kapcsolódó létesítmények kiépítéséhez.

– Eleinte az aulában vagy a gyümölcsösökben futva tartottam a testnevelésórákat, esetleg kifutottunk a hallgatókkal az akkori diákpályára – emlékezett a sanyarú kezdetekre Pénzes József. – Telente a városi középiskolák tornatermeibe kellett bekérezkednünk, mígnem társadalmi munkával és több cég segítségével hét év alatt felépítettük a tornatermet, ami akkor a legnagyobbnak számított a városban. A füves futballpályát a Diósgyőr csapatának, a bitumenes kézilabda-pályát az ifjúsági fiú kézilabda-válogatott jelenlétében avattuk fel, de utóbbin játszott a felnőtt nemzeti csapat is. Világítást kapott a szabadtéri kosárlabda-pálya is, és nevelőtanárként bizony hajlandó voltam elnézni, hogy olykor éjfélig pattogott a labda a tornateremben.

Az 1961-ben alakult MGFSC aztán egyre több és nagyobb sikert ért el. A férfi és később a női kosarasok stabil tagjai voltak az NB II.-nek, miként a férfi kézi- és röplabdázók is. Bővültek a nemzetközi kapcsolatok, 37 éven át rendeztek nemzetközi kosárlabda-tornát, amely idővel Fiedler Barna nevét is felvette. Nem sok híja volt annak, hogy a rendre jól teljesítő fiú kosarasok a legmagasabb osztályig is eljussanak.

Rivális, de nem ellenség

– Remek sportélet volt a főiskolán, és bár gyakran illettek bennünket azzal a kritikával, hogy külsősök is sportolnak nálunk azért, hogy sikeresek legyenek a csapataink, ennek ellentmondott, hogy az agrár sportnapokon is rendre jól szerepeltünk, férfi kosárlabdában háromszor is megnyertük, holott az ország főiskoláin és egyetemein kivétel nélkül kiemelt szerepet töltött be ez a sportág. Komoly aggodalmat váltottunk ki a városon belül, amikor az NB II.-t megnyerve nekifeszültünk az NB I.-es feljutásnak, akkor csak néhány ponton múlott, hogy az örök rivális Tanárképzőt nem követtük a legmagasabb osztályba. A tékások csak ellenfelek voltak, nem ellenségek, sok nagy csatát vívott egymással a két csapat. Amikor már tudni lehetett, hogy megszűnik az emgé, az utolsó városi rangadót vendégségben játszottuk, és úgy nyertük meg, hogy egy ponttal vezetett a városi rivális, amikor egy másodperccel a vége előtt Garai István átadását az akkor még ifjú, mostanság is a nyíregyházi csapatban szereplő Nagy Krisztián zsákolta a gyűrűbe. Minden olyan emgés lelkének jót tett az a győzelem, aki akkor már siratta a klub megszűnését.

Boldog évtizedek

Pénzes Józsefnek két dolog fáj nagyon. Az egyik, hogy több egykori remek tanítványa és játékosa már nincs az élők sorában, a másik, ahogy bevégeztetett az egyesület sorsa. Méltatlan volt, hogy a tanszéken dolgozók tudta nélkül egyszer csak kipakolták a tornatermet, amelyből előadót alakítottak ki. A létesítmények többsége – amelyekhez sok szép emlék és mérkőzés fűzi – pedig az enyészeté lett, de Jóska bácsi, ha akarná, sem tudná elfelejteni azokat a boldog évtizedeket, amelyek a sport kapcsán adattak meg neki az MGFSC-nél.

Bodnár Tibor


Síelés, mint szenvedély

Nyolcvanévesen reggelente tornázik, naponta több órát sétál, Leányfalun pedig kertészkedik és borászkodik Pénzes József – tavaly övé lett a település legszebb kiskertje. Csak az egyik szenvedélyét, a síelést kell egy kicsit hanyagolnia, miután a tavalyi, általa immár 51. alkalommal szervezett sítáborban olyan balesetet szenvedett, ami után idegsebészeti műtétet kellett végrehajtani a koponyájában. Minden jel arra utal, hogy sikerült teljesen felépülnie a balesetből, és talán nem kell örökre lemondania arról, hogy egyszer még felcsatolja a sílécét kedvenc hegyén, a szlovákiai Magas-Tátrában.